Dél-Afrika: csak a kapitány és a vuvuzela szól mellettük

Vágólapra másolva!
Dél-Afrika a focivébék történetének legesélytelenebb házigazdája, már a csoportból történő továbbjutása is a csoda kategóriájába esne. A csapat legnagyobb ereje a szövetségi kapitányban rejlik, Carlos Alberto Parreira 1994-ben világbajnoki címig vezette Brazíliát, de Dél-Afrikát csak 2009 októbere óta irányítja, csodát ennyi idő alatt nem lehet tenni. Ha emlékezetes szereplésre nem is, jó hangulatú meccsekre minden esélye megvan a házigazdának, amelynek szurkolói a Konföderációs Kupán a fél világ által megutált vuvuzelát amolyan titkos fegyverként vethetik be.
Vágólapra másolva!

Miért érdemes szurkolni nekik?

A házigazda jó szereplése mindig fontos, legalábbis a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség számára, így Sepp Blatter biztosan szorít majd a Bafana-Bafanának. Az országnak nagyon sokat jelentene a siker. Önmagában ez még kevés persze, mert, ha őket megszeretjük, akkor a vuvuzelát is meg kell szeretni, azt pedig elég nehéz. De gondoljunk arra, hogy nekik vannak a legszebb nemzeti parkjaik a világon, sok az arany és a nemesfém, és 1998-ban még tényleg egészen jó csapatuk volt.

Hogyan lehet legyőzni őket?

A két magas középhátvéd mellett ívelgetni nem érdemes, viszont a védők (főleg Matthew Booth) elég nehézkesek a földön, a mozgékony támadók könnyen zavarba hozhatják őket.

Mit várunk tőlük?

A csapat valósággal megtáltosodik a vuvuzela hangjától, és extázisban játssza végig a mérkőzéseket. Játéktudásban ugyan nem biztos, hogy a világ legjobbjai között a helyük, de az garantált, hogy az utolsó leheletükig küzdeni fognak.

Kire figyelünk?

A keretben csak kevés Európában légióskodó játékos van, az otthon szereplők számára pedig a vébé egyfajta kirakat is. A két szélső középpályás, Siphiwe Tshabalala és Teko Modise egyaránt felhívhatja magára egy angol vagy német klub figyelmét.

A gyenge pont

Egy-két labdarúgótól eltekintve a dél-afrikai együttes nem üti meg a világbajnokság színvonalát: a játékosok a hazai bajnokságban nem szokhattak hozzá a nagy iramú mérkőzésekhez, a kiemelkedő ellenfelekhez. Ehhez jön még a rutin hiánya, ami szintén a Bafana-Bafana ellen szól.

Róluk mondták

"A dél-afrikaiak szövetségi kapitánya, Carlos Alberto Parreira már több vébén is ott volt, nagyon jól tudja, miként kell felkészíteni egy ilyen tornára egy csapatot. A szurkolók támogatása is nagyon sokat segíthet a házigazdának, és az együttes képes lehet a meglepetésre" - véli a holland szakember, Guus Hiddink, akit a dél-afrikai szövetség tavaly ősszel állítólag szintén megkeresett.

32/50

Kapusok: 6/10
Az első számú kapus, Itumeleng Khume a tavalyi Konföderációs Kupán már megmutatta, hogy kiváló képességekkel rendelkezik, a csoportkörben hárította David Villa tizenegyesét is. Alighanem a vébén is lesz bőven alkalma, hogy megmutassa tudását, és könnyen összevédhet magának egy európai szerződést.

Védelem: 6/10
A beívelésekkel aligha lesz gondja a csapatnak, hiszen a két középhátvéd, Aaron Mokoena és Booth egyaránt kiválóan fejel - Booth esetében ez nem meglepő, hiszen a közönségkedvenc majd két méter magas. A széleken azonban akadhatnak problémák, mert a balbekk Tsepo Masilela is sokat megy előre - ám lassan ér vissza a helyére.

Középpálya: 6/10
A két európai légiós, Steven Pienaar és MacBeth Sibaya szerepe kulcsfontosságú: előbbi szinte egy személyben felelős a támadásokért, utóbbinak pedig a labdaszerzés a legfontosabb feladata. Rajtuk kívül ebben a csapatrészben csupa hazai labdarúgó van a keretben, akiknek a vébé lehet a nagy kiugrási lehetőség.

Csatársor: 6/10
Sokáig Benedict McCarthy reaktiválása tűnt a megoldásnak, de a veterán játékos sérülése miatt végül kimaradt a keretből. A Twentében szereplő Bernard Parker holland bajnok lett ugyan, de ehhez egyetlen góllal sem járult hozzá, vagyis a Bafana-Bafanából nagyon hiányzik egy igazi gólerős támadó.

Szövetségi kapitány: 8/10
Nem túlzás kijelenteni, hogy a dél-afrikaiak legnagyobb sztárja a szakvezető, hiszen a kispadon a brazil Carlos Alberto Parreira ül. A hatodik világbajnokságára készülhet, 1994-ben aranyérmes lett a brazilokkal, ám csak tavaly októberben vette át a válogatottat, így nem sok ideje volt a felkészülésre.


Tanácsunk a szövetségi kapitánynak

Parreirának nincs könnyű dolga, hiszen a csapattal kapcsolatban rendkívül negatív a hangulat, és a legtöbben úgy vélik, hogy a házigazda nem tud majd továbbjutni a csoportból. A szakvezető azonban ezt is felhasználhatja a felkészülés során, az állandó kritikus hangok ugyanis növelik az elszántságot - a Parreira minden bizonnyal ezzel is motiválja futballistáit.

Forrás: AFP

Nem csak a szépre emlékezünk

Noha a kontinensen a labdarúgásnak Dél-Afrikában vannak a legnagyobb hagyományai, az ország válogatottja csak a kilencvenes években kapcsolódhatott be a nemzetközi versengésbe. Ennek természetesen politikai okai voltak: az apartheid rendszer miatt az országot az ENSZ kizárta tagjai közül, ami a nemzetközi sportszervezetek hasonló retorzióját vonta maga után.

Így hiába csatlakozott Dél-Afrika a FIFA-hoz 1952-ben, az Afrikai Labdarúgó Szövetséghez pedig 1957-ben, egészen a kilencvenes évek elejéig teljes elszigeteltségben élt. Az apartheid végül 1993-ban szűnt meg, és a korábban bebörtönzött polgárjogi harcos, Nelson Mandela került az ország élére. A Bafana-Bafana az 1998-as és a 2002-es vébén is ott volt, de egyiken sem jutott túl a csoportkörön, a legutóbbi tornára nem kvalifikálta magát - és az idein is csak azért lehet ott, mert rendező.

Felejthetetlen pillanatuk

A 2002-es világbajnokságon a dél-afrikaiaknak előzetesen nem sok esélyt adtak a pontszerzésre, ám Paraguay ellen kétgólos hátrányból egyenlítve megmutatták, hogy komolyan kell venni őket. A következő találkozón Szlovénia volt az ellenfél: a negyedik percben Siyabonga Nomvethe egy oldalról beívelt szabadrúgásnál kibújt a védők közül, és egy meglehetősen suta mozdulattal, a combjával a kapuba juttatta a labdát. Ez a gól Dél-Afrika első világbajnoki győzelmét jelentette.

Mi lett volna, ha

A házigazda franciák ellen Dél-Afrikának nem volt esélye a pontszerzése története első vb-mérkőzésén 1998-ban, azonban a következő találkozón a dánokkal szemben már jobb teljesítményt nyújtott. A kolumbiai játékvezető furcsa döntéseivel tarkított mérkőzés végeredménye 1-1 lett, ám nem sok hiányzott a Bafana-Bafana győzelméhez. Az utolsó percekben ugyanis Quinton Fortune a felső kapufát találta telibe. Ha Dél-Afrika nyer, akkor alighanem megszerzi a második helyet, és bejutott volna a legjobb 16 közé, ahol Nigéria lett volna a következő ellenfele.

Négy évvel később az utolsó csoportmérkőzésen már egy döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz, ám a spanyolok ellen nem sikerült megszerezni a szükséges pontot. Igaz, a második félidőben ezt nem is nagyon próbálták meg az afrikaiak, mivel a kispadon ülők nem tájékoztatták a játékosokat arról, hogy a csoport másik összecsapásán Paraguay fordított. A dél-afrikaiak így nyugodtan passzolgattak hátul, ahelyett, hogy megpróbáltak volna egyenlíteni. A 3-2-es vereség a kiesést jelentette - döntetlen esetén a nyolcaddöntőben a dél-afrikaiak Németországgal találkoztak volna.

Út a világbajnokságra

Dél-Afrikáé a sportág történetének első válogatottja, amely rendezőként is selejtezőt játszott, és bár nem jutott tovább, mégis ott lesz a tornán. A magyarázat egyszerű: Afrikában a vb-selejtező egyben a kontinensviadalra is kvalifikált, így a dél-afrikaiaknak annak ellenére játszaniuk kellett, hogy házigazdaként biztos résztvevők. Az eredmények magukért beszéltek: Dél-Afrika második lett csoportjában Nigéria mögött, és nem jutott ki az Afrika-kupára, vagyis csak a kontinensen akad 16 jobb csapat nála. Az együttes még Sierra Leonéban is vereséget szenvedett.

Csoportellenfelei: Mexikó, Uruguay, Franciaország

www.global-soccer.eu