Vágólapra másolva!
Továbbra sem tud idegenben meccset nyerni a Roma a Serie A-ban, a fővárosi csapat 0-0-s döntetlent ért el a Parma vendégeként a 8. fordulóban. A másik római csapatnak jobban megy, a Lazio a Cagliari legyőzésével megerősítette első helyét. A Juventus csak döntetlent játszott a Bolognában, a Genoa viszont nyert, Rudolf Gergely kezdőként lépett pályára, és 62 percet játszott.

Tipikus vasárnap déli meccs volt a Parma-Roma, a csapatok eléggé álmosan játszottak, pedig mindkét brigádnak nagyon kellett volna a győzelem. Az első félidőben a Roma Totti 30 méteres, épphogy kapu fölött elzúgó szabadrúgásánál járt legközelebb a gólhoz, a Parma legnagyobb helyzeténél pedig Marques becsúszva tévesztette el a célt.

A másodikban a vendégek előbb Mexes látványos, szöglet utáni ollózásánál foghatták a fejüket, majd Júlio Baptista rossz megoldása után, a brazil támadó nem vette észre, hogy Okaka Chuka teljesen üresen érkezik a bal oldalon egy kontra során. Az utolsó percekben a Parma is erőltette a támadásokat, de eredmény nélkül, úgyhogy maradt a 0-0.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zacpqbCbWl5WM7GA


A Lazio Floccari és Mauri góljaival nyert a Cagliari ellen, a Sasok zsinórban negyedszer gyűjtötték be a három pontot, és nyolc forduló alatt gyűjtött 19 pontjukkal új klubrekordot állítottak fel. Jó sorozatban van a gyengén rajtoló Udinese is, amely az eddigi tíz pontjából kilencet az elmúlt három fordulóban gyűjtött be, a legutóbbi hármat a Palermo ellen.

A Juventus Iaquinta révén csak elrontott tizenegyesig jutott Bolognában, a torinóiak így két pontot veszni hagytak. A Chievo viszont egy 92. percben szerzett góllal nyert a Cesena ellen, és ezzel megelőzte a Juvét, és feljött a negyedik helyre.

Serie A, 8. forduló:
Bologna - Juventus 0-0

Chievo - Cesena 2-1 (1-1)
gól: B. Cesar (31.), Thereau (92.), illetve Guana (44., öngól)
kiállítva: Von Bergen (88., Cesena)

Genoa - Catania 1-0 (0-0)
gól: M. Rossi (68.)

Lazio - Cagliari 2-1 (1-0)
gól: Floccari (22.), Mauri (53.), illetve Matri (59.)

Lecce - Brescia 2-1 (0-1)
gól: Ofere (54.), Di Michele (61.), illetve Caracciolo (19.)

Udinese - Palermo 2-1 (1-0)
gól: Benata (9.), Di Natale (54., büntetőből), illetve Pinilla (83.)
kiállítva: Coda (65., Udinese)

később:
Internazionale - Sampdoria 20.45

hétfő:
Napoli - AC Milan 20.45