Vágólapra másolva!
Reméli, hogy 2014-ben ott lehet a brazíliai világbajnokságon, és megvédheti a spanyol labdarúgó-válogatottal idén nyáron szerzett elsőségét a nemzeti együttes középpályása, Xavi Hernandez.

"Az a célom, hogy ott legyek Brazíliában" - nyilatkozta a 30 éves játékos. "Remélem, hogy még segíthetek a csapatomnak megvédeni a Dél-Afrikában megnyert címet."

Xavinak, akit a szintén spanyol győzelemmel zárult 2008-as Európa-bajnokság legjobbjának választottak, döntő szerepe volt abban, hogy klubcsapata, a Barcelona egy év alatt hat sorozatban is diadalmaskodott. Idei vb-szereplése nyomán őt is a legfőbb esélyesek között emlegetik az Aranylabda-szavazáson.

Forrás: AFP

A Barcelona kiválósága ebben a szezonban kevesebb mérkőzésen lépett pályára, mint az ezt megelőző három, szinte pihenésmentes idényében, ám mint elmondta, így is nagyon elégedett a helyzetével.