Vágólapra másolva!
Számos futballistáról tudunk, aki sokat foglalkozik a külsejével, néhányan azonban továbbmennek a trendi frizuráknál és a piperkőc viselkedésnél, és akár kés alá is hajlandóak feküdni az előnyösebb külsőért. 

A minden idők egyik legjobb csatárának tartott Ronaldo karrierje második felében visszatérő súlyproblémákkal küzdött. Már madridi időszakában is gyakran El Gordónak, azaz kövérnek nevezték az ellenfél szurkolói, és amióta otthon futballozik a Corinthiansban, testsúlya jól láthatóan tovább gyarapodott. A szakértők szerint visszatérő sérülései is erre vezethetőek vissza, nem csoda, hogy a játékos sok mindennel megpróbálkozott annak érdekében, hogy lefogyjon, azonban a jelek szerint egyik diéta sem járt sikerrel.

Forrás: AFP

Ronaldón a zsírleszívás sem segített

A brazil újságírók szerint ráadásul Ronaldo nem csak fogyókúrával próbált meg leadni testsúlyából. A Fenomén állítólag tavaly nyáron zsírleszívó műtéten esett át Sao Paulóban. A Globoesporte beszámolója szerint Ronaldo eredetileg csak decemberben, az országos bajnokság befejeztével akart kés alá feküdni, ám miután egy sérülés miatt amúgy is pihenőre kényszerült, ezért úgy döntött, hogy egy füst alatt ezen az operáción is átesik. Az egyórás beavatkozás során hírek szerint 700 milliliter zsírt távolítottak el a hasáról.

Maga a futballista nem erősítette meg a műtétről szóló információkat, sőt meglehetősen rejtélyesen válaszolt az erre vonatkozó kérdésekre. Amikor rákérdeztek, hogy végrehajtottak-e rajta ilyen beavatkozást, csak annyit mondott: "Nem tudom, az ilyen dolgokról nem beszélek. A magánéletem csak rám tartozik". A Corinthians csapatorvosa, Joaquím Grava ehhez annyit fűzött hozzá: "Bizonyos dolgokról egy orvos csak a páciens beleegyezésével nyilatkozhat. Nincs engedélyem arra, hogy eláruljam, történt-e ilyen operáció Ronaldón vagy sem".

Higuita és a Nagy átalakítás

Egy másik dél-amerikai világklasszis viszont egyáltalán nem tagadta, hogy plasztikai műtéten esett át - nehéz is lett volna, hiszen az egész procedúra a nyilvánosság előtt zajlott. A legendás kolumbiai kapus, René Higuita 2005-ben már túl volt pályafutása csúcsán: 68 alkalommal szerepelt a válogatottban, és ott volt az 1990-es világbajnokságon is, ahol azonban nem csak remek védéseivel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy szokásához híven a tizenhatoson kívül cselezgetett a Kamerun elleni nyolcaddöntőn, Roger Milla pedig szerelte, és gólt szerzett.

Az El Loco, azaz őrült becenéven emlegetett futballista 39 esztendősen érezte úgy, hogy ideje megszépülni, és jelentkezett a Magyarországon is látott televíziós valóságshow, a Nagy átalakítás kolumbiai verziójába. A Cambio Extremo című műsor első évadának ő volt a húzóneve.

"Elegem van abból, hogy én vagyok a csúnya René, a jóképű René akarok lenni" - jelentette ki, mielőtt kés alá feküdt volna. Az orvosok nem aprózták el: a kapusnak megműtötték az orrát, szilikon implantátumot ültettek az állába, és természetesen zsírleszívást is végrehajtottak.

Higuita majd egy hónapos lábadozást követően lépett ismét a nyilvánosság elé (a videón 2:00-tól), mégpedig valóban alaposan megváltozott külsővel. "Testileg immár tökéletes vagyok" - állította.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=timUAEkQMjFe6cJL


A futballtól később sem tudott elszakadni, és visszatért a pályára, és még idén is védett a Deportivo Pereira együttesében, az év elején azonban bejelentette visszavonulását.

Hajasbaba lett a bolgár kapusból

A hiú futballista egyik prototípusa a bolgár Boriszlav Mihajlov volt. A kapus már az 1986-os világbajnokságon is ott volt, erősen kopaszodó fizimiskával. Ehhez képest nyolc évvel később, az 1994-es vébén már dús hajkoronával repkedett a háló előtt. A titok nyitja nagyon egyszerű: Mihajlov Franciaországban légióskodva 1992-ben 20 ezer dollárt fizetett azért, hogy a colmari klinikán hajhagyma-beültetést hajtsanak végre rajta. Az operáció remekül sikerült, hiszen a jelenleg a Bolgár Labdarúgó-szövetség elnöki tisztjét betöltő Mihajlovnak ma sem lehet panasza a frizurájára. Ráadásul a műtét üzleti ötletet is adhatott neki, hiszen a kilencvenes évek közepén parókaüzemet nyitott Bulgáriában.

Forrás: AFP

A több angol élvonalbeli egyesületben is megfordult jugoszláv középpályás, Sasa Curcic viszont az orrával volt elégedetlen. A tizennégyszeres válogatott futballista mindig is híres volt extrém életviteléről (egy alkalommal például kijelentette: "Nem igazolnék egy klubhoz, ha 15 millió dollárt ajánlanának fel nekem, de más lenne a helyzet, ha 15 nőt kínálnának a világ minden részéről") és külsejéről: rendszerint kopaszra borotválta a fejét, és apró kecskeszakállat hordott, de az orra a jelek szerint nem tetszett neki. 1998-ban ugyanis megműtette, hivatalosan légzési nehézségek miatt, azonban felesége, Lisa szerint az operációnak inkább Curcic hiúsága volt az oka. Ezt a verziót erősítette meg később akkori klubjának, az Aston Villának a titkára, Steve Stride is. "Amikor nálunk játszott, kiszőkítette a haját, az orrán pedig plasztikai műtétet hajtottak végre. Azt hiszem, még vonzóbbá akarta tenni magát a nők számára, de szerintem éppen ellenkező hatást ért el" - szólt a nem éppen hízelgő kijelentés.

Dzsudzsák decemberben megszépül

A magyar futballisták közül Dzsudzsák Balázs szerepel a legtöbbet a bulvárhírekben, a héten például egy szépségversenyen tűnt fel.

A válogatott balszélsőt a FourFourTwo novemberi számában egyebek mellett a fogairól is kérdezték a magazin olvasói. Dzsudzsák elmondta, hogy nemsokára némi korrekciót végeznek el rajta ezen a téren. "Ma már trendi ha valakinek fogszabályozója van, de engem zavarna a játék közben. De nem halogatom tovább, és megcsináltatom a fogaimat, lesz egy szépészeti beavatkozás, de azt nem akarom, és a PSV sem örülne neki, ha amiatt kéne meccseket kihagynom. A felső fogsoromban a kiálló fogakból fognak lereszelni egy kicsit. Szerintem decemberben már 'szép' leszek" - árulta el a PSV sztárja.

www.global-soccer.eu