Vágólapra másolva!
Nem lesz unalmas a vb és az Eb közti év a labdarúgásában: idén három kontinenstornát és három vébét is rendeznek. Magyar szempontból az Eb-selejtezők lezárása lesz a legfontosabb, de a 2014-es vébé selejtezőinek riói sorsolásakor is izgulhatunk. A legnagyobb torna a Copa America lesz, Japánnal a mezőnyben.

Bár a foci történetében a páros évek a meghatározók, idén annak ellenére sem unatkozunk majd, hogy nem lesz vb, Eb és olimpia sem. 2011-ben három kontinenstorna és három világbajnokság is lesz. Két korosztály (U17 és U20) mellett a legjobb női válogatottak is összemérik az erejüket.

Japán Dél-Amerikában, Ázsia-kupa egy hónapon át

A három idei kontinenstorna közül az időben utolsó az első presztízsben: július 1. és 24. között rendezik a Copa Americát. Dél-Amerika bajnoksága az Eb után a második legfontosabb, az ideinek a szokottnál is nagyobb a jelentősége. A földrész csapatai a tavalyi vb-től egészen a Copa Americáig egyetlen tétmérkőzést sem játszanak, mivel a 2014-es vébé selejtezői majd csak a nyári torna után kezdődnek el.

Mivel a vébé után Dél-Amerika majd mindegyik országában új csapat építésébe kezdtek, a Copa igazi fokmérője lesz annak, hogy melyik válogatott hol tart. A rendező az az Argentína, melynek válogatottja 1993 óta semmilyen trófeát nem nyert, így hazai pályán csakis az elsőség lehet a célja.

A Copa Americán szokás szerint vendégcsapatok is szerepelnek: a dél-amerikai szövetség Japánt és Mexikót hívta meg. Utóbbi számára azonban a júniusi Arany-kupa, vagyis a CONCACAF-térség tornája sokkal fontosabb. A mexikóiak már jó előre bejelentették, hogy Argentínába csak a B csapatukat küldik majd el. Az Arany-kupának az Egyesült Államok ad otthont június 5. és 25. között, a tizenkét résztvevőből még csak hét kiléte ismert, a többi a januári közép-amerikai bajnokságon dől majd el.

A fenti tornák egyike sem zavarja különösebben az európai élcsapatokat. Nem úgy az Ázsia-kupa, amely január 6-án kezdődik és egy hónapon keresztül tart, azaz az európai klubok ennyi ideig nem számíthatnak a legjobb japán, dél-koreai vagy ausztrál játékosokra.

Két vébének is lehet magyar érdekeltsége

Az év két korosztályos vb-je közül a 17 éven aluliak tornája lesz előbb, ezt június közepétől július közepéig rendezik Mexikóban. A résztvevők névsoráról egyelőre keveset tudni, hiszen a kvalifikációs tornák még csak Ázsiában fejeződtek be. Még a magyar válogatottnak is van esélye kijutni, ehhez a márciusi csoportkörben először Románián, Izlandon és Oroszországon kellene túljutni.

Ugyancsak Latin-Amerika ad otthont az U20-as vébének. Július végétől augusztus közepéig Kolumbiában találkoznak a legjobb juniorkorú labdarúgók. Európából Ausztria, Horvátország, Anglia, Franciaország, Portugália és Spanyolország jutott ki - mint a lista is mutatja, a színvonalas küzdelem garantált.

Hazánkban nem irányul túl nagy figyelem a női vb-re, de Németországban, ahol a szakág nagy népszerűségnek örvend, jelentős esemény lesz a nyári torna. A legnagyobb esélyesnek a házigazda számít, melynek színeiben valószínűleg egy magyar származású futballista is akad majd Marozsán Jennifer személyében.

Marozsán (elöl) az U20-as vébén már játszott a németeknél
Forrás: AFP

Két sorsolás bravúr lenne, egy biztos

A magyar szurkolóknak 2011-ben az Eb-selejtezők hajrája lesz a legfontosabb. A jövő évi torna kvalifikációjának küzdelmei még idén befejeződnek: a csoportkör október elején zárul, a novemberi playoffal pedig teljessé válik a 2012-es Eb mezőnye.

Bravúrnak számítana, ha a magyar válogatott a lengyel-ukrán torna csoportbeosztásainál is érdekelt lenne, de egy olyan sorsolás biztosan lesz 2011-ben, ahol a hazai drukkerek is izgulhatnak majd. Július 30-án Rio de Janeiróban osztják le a 2014-es, brazíliai vb selejtezőcsoportjainak a kialakítását.

2011-es tornák a válogatottaknak

Január 7-29.: Ázsia-kupa, Katar
Június 5-25.: Arany-kupa, Egyesült Államok
Június 18.-július 10.: U17-es vb, Mexikó
Június 26.-július 17.: Női vb, Németország
Július 1-24.: Copa America, Argentína
Július 29.-augusztus 20.: U20-as vb, Kolumbia
Július 30.: A 2014-es vb-selejtezők sorsolása, Rio de Janeiro



www.global-soccer.eu