Vágólapra másolva!
Számos furcsaságot hozott az először összevont Aranylabda- és FIFA év játékosa díj átadása. A korábbi rendszerben még Wesley Sneijder lett volna az első, a végül győztes Lionel Messi viszont csak negyedikként végzett volna. Az egyik magyar szavazó szerint nem volt jó döntés a két díj egyesítése, mivel így felhígult a szavazók mezőnye, és emiatt nem az év legjobbja kapja a díjat, hanem az, akit a szavazás pillanatában a világ legjobb játékosának tartanak.

Idén először adták át a France Football Aranylabda és a FIFA év játékosa díj egyesített elismerését, így a voksolás menetrendje is megváltozott. A FIFA minden tagországából a nemzeti válogatottak szövetségi kapitányai, a csapatkapitányok, valamint egy újságíró szavazhatott az első három helyezettre. Az elsőnek jelöltek öt, a másodiknak három, a harmadiknak egy pontot kaptak, majd a pontszámokat összegezték. A díjat végül Lionel Messi nyerte 850 ponttal (22,6 százalék) Andrés Iniesta (17,4 százalék) és Xavi Hernandez (16,5 százalék) előtt.

"A FIFA-val nem kellett volna összeállni"

Korábban az Aranylabdát csak az újságírók szavazatai alapján osztották ki, a FIFA díjával való összevonás ezért jelentős változást hozott. Az előző rendszerben még a holland Wesley Sneijder kapta volna az elismerést, míg a mostani győztes Messi csak negyedik lett volna.

Imre Mátyás, a France Football magyarországi tudósítója idén már tizenhatodszor voksolt, és úgy véli, a változás ront a díj presztízsén. "Én eddig azt mondtam, hogy a France Football Aranylabdája az egyetlen komoly egyéni trófea, szerintem a FIFA-val nem kellett volna összeállni. Gondoljanak bele, így a Virgin-szigetek kapitányának a voksa ugyanannyit jelent, mint Fabio Capello vagy éppen Egervári Sándor szavazata" - magyarázta az [origo]-nak.

Az újságíró példája azért is találó, mert a megnevezett ország szövetségi kapitánya, Williams Avondale pontosan a végső sorrendnek megfelelően szavazott.

"A France Football szakírói minden szavazás előtt megkapják a kritériumokat, és ezeket figyelembe véve kell megneveznünk az adott év legjobb három játékosát. Szempont többek között az egész évben nyújtott teljesítmény, a pályán kívül mutatott viselkedés és a csapattal elért eredmények" - fűzte hozzá Imre Mátyás, aki úgy gondolja, Wesley Sneijder a trófeáival - BL-arany, olasz bajnoki cím és vb-ezüstérem - méltán érdemelte volna ki a címet.

A kapitányok semmilyen instrukciót nem kaptak

Magyar részről Imre Mátyás Sneijderre, Iniestára, és Xavira adta le voksait, Egervári Sándor szövetségi kapitány Xavi, Sneijder, Iniesta sorrendet jelölt meg. Gera Zoltán, a válogatott csapatkapitánya pedig csaknem eltalálta a végeredményt a Messi, Iniesta, Forlán kombinációval.

Egervári az [origo]-nak megerősítette, hogy a kapitányok nem kaptak semmilyen kritériumrendszert, így mindenki arra szavazott, akire csak akart: "Bárki kapta volna az Aranylabdát a három dobogósból, megérdemelte volna. Én Xavira szavaztam, hiszen a világ legjobb csapatának, a Barcelonának a hierarchiájában az első helyen áll, ő a legfontosabb tagja, a játékszervezője, a legbiztosabb pontja."

Forrás: AFP
Ha nem változik a szabály, Sneijder ülne Iniesta és Xavi közt, Messi helyén

Imre Mátyás Sneijdert látta a legjobbnak, mert a sérüléssel bajlódó Robben helyett is játszva, vb-döntőbe vitte a hollandokat. "Úgy gondolom, a Barca két spanyol játékosa, Iniesta és Xavi a vb-címével sem olyan ütős, mint amit a holland elért, ezért tettem őket a második, illetve a harmadik helyre." A tudósító szerint a France Football szakírói is a fentiek alapján gondolkodtak, ezért lett volna ugyanez a végeredmény a média szavazatai alapján.

Egervári Sándor magyar szövetségi kapitány Sneijdert a második helyre tette, amit azzal indokolt, hogy ő ugyan "parádés volt, de akár még további tizenhárom nevet is felsorolhatnék, mivel nagyon sok játékos teljesített nagyszerűen 2010-ben".

Egervárinál Messi nem lett dobogós

Másképp ítélték tehát meg a játékosok teljesítményét az újságírók, mint az edzők és a játékosok maguk. Az Interrel Bajnokok Ligáját, olasz bajnokságot és kupát nyerő, a hollandokkal vb-döntőt játsszó Sneijder az újságírók szavazatainak 7,7 százalékát kapta meg, míg Iniesta 7,53-ig, Xavi 5,96-ig, Messi csupán 4,38-ig jutott. Az összkép szempontjából azonban csak egyharmadnyit nyomott a latba az újságírók véleménye, a futballisták és szövetségi kapitányok megfordították az állást.

A magazinnál még csak dobogóra sem kerülő argentin az újságíró szerint azért nyerhetett, mert a válogatottak szövetségi és csapatkapitányai nem követték a France Football szempontjait: "Nyilván Gera Zoli nem nézte az egész éves teljesítményt, hanem azt gondolhatta, hogy szerinte Messi a legjobb futballista, ezért ő érdemli meg a díjat. Én is úgy gondolom, hogy Cristiano Ronaldo és Lionel Messi a világ jelenlegi két legjobbja, de az Aranylabda nem arról szól, hogy életműdíjat kellene adni valakinek."

Ezzel Egervári is egyetért, a trénernél Messi nem került be a top háromba: "A világbajnokság évében voltunk, ezért számomra az ott mutatott teljesítmény meghatározó volt, és ebből a megfontolásból hagytam ki Messit. De hogy méltán kapta meg, azt nem vitatom."

"Messi? Nooo!"

A Marca című spanyol lap internetes szavazóinak 68 százaléka szerint igazságtalan Messi győzelme, miközben csak 32 százalék tartja jogosnak. A lap elismeri, hogy Messi a világ egyik legjobb játékosa, de a vb-győztes Xavi vagy Iniesta sikerét indokoltabbnak tartotta volna.

A hetekkel korábban Iniesta végső sikerét előrejelző olasz La Gazzetta dello Sport címoldalon közölt véleményt a szavazás végeredményéről: "Messi? Nooo!"



A France Football újságíróin kívül a spanyolok is háborognak Messi sikerén, Iker Casillas például azt mondta, hogy egész Spanyolország csalódott, mert ha most nem nyert spanyol játékos, akkor soha nem is fog. A madridi Marca című sportnapilap egyenesen azt írta, hogy Messi elvette Spanyolországtól az Aranylabdát.

Sportszerűtlen hollandok, meglepő szavazatok

A vébén a pályán durva szabálytalanságokat elkövető hollandok eközben Zürichben sem sportszerűen jártak el. Mark van Bommel első és második szavazatát is törölni kellett, mert saját csapattársait jelölte meg, ugyanezért kellett elvenni Bert van Maarwijk szövetségi kapitány legtöbbet érő voksát is (az első helyért öt, a másodikért három, a harmadikért egy pontot adnak).

Argentin részről csak egy újságíró szavazott, a válogatott képviselői nincsenek a FIFA listáján. Írországból még újságíró sem voksolt, ezzel is tiltakozva válogatottjuk pótselejtezős búcsúja ellen (a francia-ír meccsen Henry kezezett a gól előtt, mellyel a hazaiak kijutottak a vébére).

Forrás: AFP
Puyol és Casillas is kapott szavazatokat

Kapusok idén közelébe sem kerültek a díjnak, pedig Iker Casillas nélkül a vébén sokszor bajban lettek volna a spanyolok. Az olasz Gianluigi Buffon nem feledkezett meg erről, és adott egy szavazatot kollégájának. Casillasszal persze Cristiano Ronaldo bánt a legjobban, aki másodiknak jelölte realos csapattársát.

Különös sorrendek minden évben akadnak, ezúttal a közép-afrikai Sao Tome és Príncipe csapatkapitányának szolidaritását érdemes kiemelni, Paulino Da Costa három jelöltje ugyanis mind a kontinens játékosa: Eto'o, Drogba és Asamoah Gyan.

Érdekesebb szavazatok (a teljes listát itt olvashatja)

Az első sorban a csapat-, a másodikban a szövetségi kapitányok szerepelnek

Anglia

Rio FerdinandSneijderIniestaXavi
Fabio CapelloIniestaXaviMaicon

Brazília

RobinhoMessiXaviForlán
Mano MenezesMessiXaviRobben

Franciaország

Alou DiarraIniestaXaviSneijder
Laurent BlancXaviSneijderIniesta
Hollandia
Mark van BommelérvénytelenérvénytelenSchweinsteiger
Bert van MarwijkérvénytelenMessiXavi
Németország
Philipp LahmIniestaSneijderMessi
Joachim Löw XaviMessiForlán
Olaszország
Gianluigi BuffonIniestaSneijder Casillas
Cesare PrandelliSneijder IniestaMessi
Oroszország
Andrej ArsavinMessiC. RonaldoXavi
Dick AdvocaatMessiSneijderSchweinsteiger
Portugália
Cristiano RonaldoXaviCasillasSneijder
Bento PauloXaviMessiIniesta
Spanyolország
Iker CasillasRobbenSneijderC. Ronaldo
Vicente del BosqueMessiC. RonaldoSchweinsteiger