Vágólapra másolva!
A Marca olvasóinak szavazati alapján Emmanuel Adebayor számíthat a legmelegebb fogadtatásra a Real Madridnál, amennyiben szerződteti a spanyol labdarúgócsapat. Szalai Ádám az ötödik helyen áll a nyolc kiszemelt nevét tartalmazó kívánságlistán.

A spanyol újság csütörtöki beszámolója szerint a Real Madrid fél évre, azaz az idény végéig akar támadót igazolni a hosszú időre kidőlt argentin középcsatár, Gonzalo Higuaín helyettesítésére. Szalai hét másik futballistával együtt ott van a jelöltek között, a végső szót José Mourinho, a csapat portugál vezetőedzője mondja ki.

A Marca szerint a Bayern München német válogatott csatára, Miroslav Klose, klubtársa, Mario Gómez, aztán mint az egyik legesélyesebb jelölt, a Sevillában focizó brazil Luis Fabiano, a Mourinhónak állítólag legjobban tetsző togói Emmanuel Adebayor (Manchester City), a Bundesligában a góllövőlistát 16 találatával vezető görög Teofanisz Gekasz (Eintracht Frankfurt), a spanyol élvonalbeli újonc Hércules paraguayi légiósa, Nelson Valdez, valamint az Olympique Lyon argentin csatára, Lisandro López szerepel Szalai Ádám mellett a listán.

A drukkerek a Marca internetes oldalán jelezhetik, szerintük kit kellene a Realnak leigazolnia. Péntek 17 óráig Szalai 1431-et kapott csaknem 25 ezer voksból, ezzel az ötödik Adebayor, Klose, Valdez és Luis Fabiano mögött. Adebayor - 8.851 szavazattal - jelentős fölénnyel vezet.

A magyar nemzeti együttes csatáráról a Marca - amellett, hogy nem lát valós esélyt a leigazolására - megjegyezte, hogy a Mainz megtermett és jól fejelő játékosa már állt a Real Madrid alkalmazásában, igaz, nem az első csapatnál, hanem a fiókegyüttesben, a Castillában rúgta a labdát 2007 és 2009 között.