Vágólapra másolva!
A január 31-én zárult téli átigazolási szezonban két olyan klubváltásra is sor került, amely megjelent a minden idők legdrágább futball-átigazolásait összesítő táblázat top25-ös mezőnyében.

A Transfermarkt.de tabelláján Fernando Torres - akiért 58,5 millió eurót fizetett a Chelsea a Liverpoolnak - feljött a hatodik helyre. Pedig a spanyol támadó már így is előkelő helyen volt, hiszen a 2007-2008-as szezonban a Liverpool 38 millió euróért vette meg az Atlético Madridtól.

Torres majdnem utolérte a listán ötödik Luis Figót, akiért a Real Madrid a 2000-2001-es idényben 60 millió eurót sem sajnált.

Meglepte a futballvilágot Andy Carroll klubváltása, akiért a Torres eladásából sok pénzhez jutott Liverpool 41 millió eurót fizetett. A Newcastle angol csatára tavaly még a másodosztályban játszott, és csapatcseréje előtt az átigazolásokkal foglalkozó német weboldal körülbelül 3,5 millió euróra értékelte, azaz, több mint tízszeres árat fizetett érte a Liverpool.

játékoskorposztrégi csapatúj csapatklubváltás ár euróban
Cristiano Ronaldo (Real Madrid)25 csatárManUnitedReal Madrid2009/2010

94 millió

Zinedine Zidane (visszavonult)38 kpályásJuventusReal Madrid2001/2002

73,5

Zlatan Ibrahimovic (Milan)29 csatárInterBarcelona2009/2010

69,5

Kaká (Real Madrid)28 középpályásMilanReal Madrid2009/2010

65

Luis Figo (visszavonult)38 csatárBarcelonaReal Madrid2000/2001

60

Fernando Torres (Chelsea)26 csatárLiverpoolChelsea2010/2011

58,5

Hernan Crespo (Parma)35 csatárParmaLazio2000/2001

55

Gianluigi Buffon (Juventus)33

kapus

ParmaJuventus2001/2002

52,2

Gaizka Mendieta (visszavonult)36 kpályásValenciaLazio2001/2002

48

Andrij Sevcsenko (Dinamo Kijev)34 csatárMilanChelsea2006/2007

46

Rio Ferdinand (ManUnited)32 védőLeeds UnitedManUnited2002/2003

46

Christian Vieri (Boavista)37 csatárLazioInter1999/2000

45

Ronaldo (Corinthians)34 csatárInterReal Madrid2002/2003

45

Robinho (Milan)27 csatárReal MadridManCity2008/2009

43

Juan S. Verón (Estudiantes)35 kpályásLazioManUnited2001/2002

42,6

Rui Costa (visszavonult)38 kpályásFiorentinaMilan2001/2002

42

Dani Alves (Barcelona)27 védőSevillaBarcelona2008/2009

41,5

Pavel Nedved (visszavonult)38 kpályásLazioJuventus2001/2002

41,2

Andy Carroll (Liverpool)22 csatárNewcastleLiverpool2010/2011

41

David Villa (Barcelona)29 csatárValenciaBarcelona2010/2011

40

Marc Overmars (visszavonult)37 csatárArsenalBarcelona2000/2001

40

Dimitar Berbatov (ManUnited)30 csatárTottenhamManUnited2008/2009

38

Fernando Torres (Chelsea)26 csatárAtlético MadridLiverpool2007/2008

38

Michael Essien (Chelsea)28 kpályásOlympique LyonChelsea2005/2006

38

David Beckham (L.A. Galaxy)35 kpályásManUnitedReal Madrid2003/2004

37,5