Vágólapra másolva!
Az Azerbajdzsán-Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésen kívül még sok barátságos találkozót játszanak szerdán, akad köztük néhány egészen patinás párosítás is. Két korábbi világbajnoki döntő visszavágóját is lejátsszák: Franciaország Brazíliát, Németország Olaszországot látja vendégül. Emlékképek a korábbi csatákról.

Franciaország - Brazília (Párizs, 21.00)

A saint-denis-i Stade de France a brazilokban kelthet kellemetlen emlékeket. Az 1998-as világbajnokság döntőjében ugyanis itt szenvedtek 3-0-s vereséget a franciáktól, Zinédine Zidane két gólt is fejelt azon a mérkőzésen. Játszott a fináléban a vébén addig remekül futballozó Ronaldo, aki azonban rejtélyes rosszulléte miatt csak árnyéka volt önmagának.


A két válogatottnak nem ez volt az első emlékezetes vb-mérkőzése. Az 1986-os negyeddöntőben is a brazilok számítottak favoritnak, azonban akkor is ők húzták a rövidebbet: drámai küzdelemben büntetőpárbaj után estek ki. Legnagyobb sztárjuk, Zico már a rendes játékidőben kihagyott egy tizenegyest, a párviadalban pedig a franciák klasszisa, Michel Platini is hibázott, de még ez is belefért.


A 2006-os vébé francia-brazil összecsapása is Brazília búcsúját jelentette. A főhős megint Zidane volt, aki egészen kiválóan futballozott, míg Ronaldinho, Ronaldo, Roberto Carlos egymást múlták alul. A balhátvéd alaposan benne volt a franciák győztes találatában, hiszen ahelyett, hogy Thierry Henryra figyelt volna, a sportszárát igazgatta.


Németország - Olaszország (Dortmund, 20.45)

A mérkőzésre Dortmundban kerül sor, ugyanabban a stadionban, ahol a két válogatott a 2006-os világbajnokság elődöntőjében a torna egyik legjobb meccsét vívta. A rendes játékidőben nem született találat, bár helyzetben nem volt hiány, a hosszabbítás pedig egészen parádésra sikeredett. Az olaszok Fabio Grosso góljával szereztek vezetést percekkel a lefújás előtt, a közvetítés pedig legendássá vált Olaszországban.


Az 1982-as világbajnokságon is az olaszok örülhettek. Spanyolországban a fináléban került össze az NSZK és Olaszország válogatottja, utóbbi úgy nyert 3-1-re, hogy még egy tizenegyest is kihagyott. Marco Tardelli gólöröméről később egy felmérés során kiderült, hogy az olasz férfiak többsége az orgazmushoz hasonlítja a pillanatot.


Az olaszok a vébéken a jelek szerint mindig jobbnak bizonyultak a németeknél, 1970-ben pedig a két együttes olyan meccset játszott, amelyet gyakran az évszázad mérkőzéseként emlegetnek. Az NSZK a 90. percben egyenlített, a hosszabbításban pedig további öt gól született, ráadásul fordulatokban sem volt hiány.


www.global-soccer.eu