Vágólapra másolva!
Továbbra sem tud tornát nyerni a korábbi világelső Tiger Woods, a világ leghíresebb golfjátékosa, aki vasárnap a 2,5 millió dollár összdíjazású Dubai Desert Classic elnevezésű viadalon lett csupán huszadik.

A világranglistán jelenleg harmadik amerikai sztárjátékos idei második versenyén is nagyon hullámzóan szerepelt, ám még így is volt esélye a sikerre az utolsó, negyedik nap előtt, melyet egy ütés hátrányból kezdett meg. Az első három lyukon azonban kétszer is csúnyán rontott, a későbbiekben pedig nem tudott javítani.

A 284 ütéssel záró Woods legutóbb még szexbotrányának kirobbanása előtt, 2009 novemberében nyert versenyt. A viadalon a spanyol Alvaro Quiros győzött 277 ütéssel, és az első helyért 416.660 dollárt kapott.