Vágólapra másolva!
Majd minden csapatnál van olyan futballista, akit a szurkolók az edző kedvencének tartanak, de az már ritkábban fordul elő, hogy egy edző és egy játékos ne csak egyetlen klubnál dolgozzon együtt. Magyarországon például Molnár Zoltán és Egervári Sándor számított elválaszthatatlan párosnak, de Ricardo Carvalho és José Mourinho duója is ilyen.

A Videoton Ferencváros elleni, idegenbeli 5-0-s győzelme során a mérkőzés talán legszebb gólját Polonkai Attila szerezte, aki pazar mozdulattal emelte át a labdát a kapuson. A középpályásnak ez a harmadik találata volt a szezonban, és alapembernek számít a Vidinél, amellyel végre megszerezheti karrierje első bajnoki címét. A háromszoros válogatott játékos pályafutása több ponton is összefonódik edzőjével, Mezey Györggyel, hiszen immár a negyedik klubnál dolgoznak együtt.

A középpályás követte az edzőt

Amikor Polonkai 1997 májusában a BVSC színeiben bemutatkozott az élvonalban, akkor Dajka László volt az edzője - ám a szakmai igazgatót Mezey Györgynek hívták. A következő idényben Mezey leült ugyan a kispadra, de Polonkait kölcsönadták Szegedre, így a fiatal középpályásnak nem volt a vezetőedzője, egy évvel később pedig, amikor a focista visszatért a BVSC-hez, Mezey már nem volt a klubnál. A jelek szerint azonban nem felejtette el őt, amikor 2000 nyarán a Vasas mestere lett, szerződtette Polonkait - más kérdés, hogy az akkor kifejezetten erős csapatba a fiatal játékos nem fért be, fél év elteltével pedig Mezey otthagyta az angyalföldieket.

Legközelebb Újpesten vállalt munkát, ahová 2003 nyarán érkezett, és egyik első dolga volt Polonkai leigazolása, aki a Megyeri úton már alapember volt Mezey kezei alatt. Legközelebb 2008 januárjában találkoztak ismét, amikor Mezey a Videoton szakmai igazgatójaként igazolta le Polonkait a REAC-ból. Akkor még valószínűleg nem sejtette, hogy hamarosan megint az edzője lesz a középpályásnak.

Capello brazil kedvence

Egy edző számára természetesen mindig előnyt jelent, ha új állomáshelyére magával viheti néhány korábbi futballistáját, így aztán semmi meglepő nincsen abban, hogy a nyáron például a Ferencvároshoz szerződő Prukner László nem egyedül érkezett Kaposvárról. A Fradi Prukner három játékosát is szerződtette Maróti Béla, Júnior és Szrdjan Sztanics személyében. A jelenlegi szövetségi kapitány, Egervári Sándor nagy kedvencének Molnár Zoltán számított: a hátvédet 1995 nyarán vitte Újpestről a BVSC-hez, és a focista követte a szakembert az MTK-hoz, a Dunaferrhez, vissza az MTK-hoz majd pedig a Vasashoz is.

A hasonló jelenség külföldön is gyakori, még a legnagyobb trénereknek is megvannak a maguk kedvencei. Fabio Capello például a brazil Émersont tartotta jobb kezének a pályán: a középpályás először az AS Románál került az olasz kezei alá, és amikor a tréner 2004 nyarán a Juventushoz került. Ez még nem számított nagy meglepetésnek, az viszont annál inkább, hogy amikor Capello 2006-ban elfogadta a Real Madrid ajánlatát, akkor sikerült elérnie, hogy Émersont is vihesse magával. A rendkívül kemény középpályás nem nagyon felelt meg a madridi szurkolók ideáljának, de Capellónak köszönhetően a Bernabéuban kötött ki, és amikor a tréner az idény végén távozott a Realtól, a focistának is búcsút mondtak.

Carvalho és Mourinho szavak nélkül is megértik egymást

Amikor José Mourinho Portóból a Chelsea-hez szerződött, akkor Paulo Ferreirát és Ricardo Carvalhót is vitte magával. Főleg utóbbi leigazolását tartotta nagyon fontosnak, mert amikor az Internazionale mestere lett, akkor szerette volna megszerezni a középhátvédet, aki szívesen is dolgozott volna ismét vele.

Forrás: AFP
Mourinho kedvence szereli Messit

"Mourinhóval beszédre sincsen szükségünk, olyan jól ismerjük egymást. Amikor megérkeztem Portóba, elkezdtünk nyerni, és az a két és fél év feledhetetlen volt. Aztán együtt mentünk Angliába" - nyilatkozta Carvalho még 2009 nyarán, amikor úgy tűnt, hogy az Interbe szerződik. A transzfer akkor nem valósult meg, Mourinho egy évvel később mégis elérte célját: a Realnál teljesítették óhaját, megvették a védőt.

Az angol támadó, Peter Crouch alighanem Harry Redknappet tartja a világ legjobb edzőjének, elvégre immár a harmadik klubnál dolgoznak együtt. Kettejük kapcsolata a 2001-2002-es idényben a Portsmouthnál kezdődött, majd a Southamptonnál folytatódott.

A Szenteknél még nem Redknapp kérésére vették meg a csatárt, amikor azonban 2008 nyarán visszatért Portsmouthba, akkor már a menedzser akarta őt a csapatában látni. Az edző két hónappal később a Tottenhamhez írt alá, Crouch pedig 2009 nyarán követte, és azóta ismét együtt dolgozhatnak, mindkettejük legnagyobb megelégedésére.

www.global-soccer.eu