Vágólapra másolva!
Története során harmadszor nyerte meg a belga bajnokságot Tőzsér Dániel csapata, a Genk, miután hazai pályán 1-1-et játszott Standard Liege-zsel a rájátszás utolsó fordulójában.

A vendégek Mangala 45. percben szerzett góljával a 79. percig bajnoknak érezhették magukat, akkor azonban Tőzsér - egy kisszöglet utáni - beadásából Nwanganga fejjel kiegyenlített, így a Genk kicsikarta az aranyérméhez szükséges egy pontot.

A 26. percben szörnyű jelenet játszódott le, a hazaiak játékosa, Chris Mavinga hátulról arcon rúgta Mehdi Carcela-Gonzalezt, aki eszméletlenül zuhant a földre. A két csapat játékosai kétségbeesetten jelezték, hogy baj van, a később magához tért marokkói középpályást arccsonttöréssel kórházba szállították, Mavinga viszont megúszta sárga lappal (videó csak erős idegzetűeknek).

Juhász Roland csapata, a harmadik helyen végzett Anderlecht hazai pályán 4-3-ra kikapott a Lokerentől, így nemcsak a Bajnokok Ligájáról maradt le, de szép búcsú sem sikerült.

A rájátszás 10. fordulójának eredményei:
Racing Genk - Standard Liege 1-1
Anderlecht - Lokeren 3-4
Club Bruges - AA Gent 3-0

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!