Vágólapra másolva!
Többek között az AS Roma és a Fiorentina is érintetté vált a múlt héten kirobbant olasz labdarúgó bundabotrányban, az egyik feltételezett tettes állítása szerint.

Az egyik feltételezett tettes azt állította a cremonai ügyészségnek, hogy a két csapat egymás elleni mérkőzése (2-2), továbbá a Lecce-Cagliari (3-3) és a Genoa-Lecce (4-2) találkozó eredményét is manipulálták. Az 55 éves orvos, Marco Pirani ugyanakkor nem árulta el, hogyan és ki követte el a megvesztegetéseket.

Az érintett egyesületek visszautasították a gyanúsítást.

Az olasz rendőrség a múlt hét elején 16 embert vett őrizetbe másod- és harmadosztályú meccsek manipulációjának gyanújával. Köztük volt Giuseppe Signori korábbi válogatott csatár is. A nyomozati szervek jelenleg 18 mérkőzéssel kapcsolatban vizsgálódnak.

Roberto Maroni belügyminiszter hétfőn külön egység felállítását kérte a rendőrségtől, amely csak a bundázással kapcsolatos ügyekkel foglalkozna.