Vágólapra másolva!
Az Arsenal hajlana arra, hogy elengedje spanyol futballistáját, Cesc Fabregast nevelőegyesületébe, a Barcelonába - állítja a klubhoz közel álló két katalán lap.

A Mundo Deportivo úgy értesült: Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője beleegyezett abba, hogy a csapatkapitányt eladják, de azzal a feltétellel, hogy más angol klubhoz nem szerződhet.

A Sport szerint az Arsenal vezetői mostanra arra az álláspontra jutottak, hogy Fabregas eladása elkerülhetetlen. A katalán lap úgy tudja, hogy a 24 éves középpályás képviselőit csütörtökön Barcelonába várják, hogy megtudják tőlük, mik a londoniak pénzügyi igényei.

A Barca már egy ideje próbálja visszacsábítani Fabregast, de az eddigi próbálkozások sikertelennek bizonyultak, noha maga a játékos szívesen szerződne haza. Pályafutását a barcelonai klub akadémiáján kezdte, de már 16 évesen az Arsenalhoz került.

A Mundo Deportivo szerint a tárgyalások most sem ígérkeznek könnyűnek, a Sport pedig konkretizálja is a várható nehézséget, amikor azt írja, hogy az Arsenal akár 50 millió eurót is kérhet a világbajnok labdarúgóért.

Javier Faus, a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Barcelona alelnöke szerdán közölte: 45 millió eurót költhet új futballistá(k)ra a klub az átigazolási időszakban.