Vágólapra másolva!
Május végén az Egyesült Államok harmadosztályában szereplő FC New York labdarúgócsapatának edzője lett a profi pályafutását az Arsenalban kezdő, majd a Ferencvárosban befejező Paul Shaw. A Fradiban 48 meccsen 21 gólt szerző, 37 éves angol az [origo]-nak adott interjújában elárulta, hogy pályafutása legszebb szakaszaként emlékszik vissza a Fradira, amelyről minden hírt elolvas az interneten, így értesült az angol tulajdonos, Kevin McCabe távozásáról és a bajnoki bronzéremről is.

- Tavaly nyáron több angol légióssal együtt távozott a Ferencváros labdarúgócsapatától, hogy került az Egyesült Államokba?
- Márciusban fogadtam el az FC New York felkérését, a klub labdarúgója, és egyben az edzői stáb tagja is lettem. Májusban lemondott a vezetőedző és engem kértek fel, hogy vegyem át a csapat irányítását. Nagyon élvezem a munkát, de már nem érzek magamban annyi erőt, hogy a kispadról dirigálás mellett csatárként is segíteni tudjam a csapatot.

- Mit érdemes tudni az FC New York csapatáról?
- A klubot 2009-ban alapították és jelenleg az amerikai harmadosztályban, az USL Pro-ban szerepel, erős középcsapatnak számít. Rajtam kívül egy másik korábbi ferencvárosi labdarúgó, Sam Stockley is itt szerepel. A problémánk, hogy a közkedvelt amerikai sportágakhoz, a baseballhoz, a kosárlabdához és az amerikaifutballhoz képest elenyésző a drukkereink száma, ezen szeretnénk változtatni, és minél előbb jelentős szurkolói bázist kialakítani.

- Hogy érzi magát a városban?
- Nagyon élvezem a New York-i életet. A klub körülbelül egy órára van a zsúfolt Manhattantől, így még nem találkoztam a filmekben látható nyüzsgéssel és forgalmi dugókkal, a munkám sem teszi lehetővé, hogy a várost járjam, mert rengeteg elfoglaltságom van a csapat körül. A családom egyelőre nem jött ki velem, mert a fiaim Angliában fejezik be a tanévet, de júliusban remélem, itt lesznek már velem.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WHFfRrkHtSrR3jR6

Paul Shaw első győzelme az FC New York (kékben) edzőjeként, 2-1-re verték a Rochester Rhinos csapatát

- Értesült róla, hogy a Ferencváros a harmadik helyen végzett a bajnokságban?
- Örülök, hogy a Fradinak különösen jó szezonja volt, főleg a szurkolók miatt, akik jelentős szerepet töltenek be a klub életében. Nagyszerű időszakot töltöttem a csapatban, a szurkolókra, a személyzetre és a játékostársakra is örömmel gondolok vissza. A karrierem fénypontja volt a Fradi-szurkolók előtt játszani, sajnálom, hogy a pályafutásom végén kerültem az Üllői útra, és nem akkor, amikor még többet segíthettem volna a csapatnak. Remek eredmény, hogy a klub kijutott az Európa Ligába, mivel 2008-as odaszerződésemkor még a másodosztályban szerepelt. Sok sikert kívánok neki a nemzetközi kupában.

- Tudja, hogy a klubot 2008-ban megvásárló Kevin McCabe kiszállt a labdarúgócsapatból?
- Hallottam, hogy McCabe úr elhagyta a klubot, de nem ismerem a döntése okát. Remélem, hogy a klub jó pénzügyi helyzetben van.

- Visszatér még Budapestre?
- Budapest gyönyörű város. Biztosra veszem, hogy ellátogatok még a magyar fővárosba, mert nagyon megkedveltem.

Forrás: MTI/Kovács Tamás