Vágólapra másolva!
A heteken át tartó kétségbeesett edzőkeresés után az Internél tagadják, hogy Gian Piero Gasperini kényszermegoldásként érkezett, mert olcsó fizetése komoly megtakarítást hoz a klubnak. Az olasz szakember korábban nem dolgozott nagycsapatnál, de a Genoa kispadján bizonyított, José Mourinho a legnehezebb ellenfelének titulálta taktikai húzásai miatt. Ha az Internél is kitart bevált hadrendje mellett, akkor a MU által csábított Wesley Sneijder távozhat a csapattól.

Bevállalta az Intert, aprópénz a fizetése

Egy évvel azt követően, hogy az Internazionale megnyerte a Bajnokok Ligáját, már a harmadik edző dolgozik a csapatnál. A José Mourinho utódjának kinevezett Rafael Benítez csak fél évig húzta, majd a brazil Leonardo sem hozott jelentős javulást a csapatnál. Ezzel együtt vele hosszabb távra terveztek, ám nem tudott nemet mondani a PSG csábításának.

Leonardo távozásával a milánóiak pár héttel a felkészülési időszak kezdete előtt edző nélkül maradtak. Massimo Moratti elnök többször hangsúlyozta, hogy a klubot nem érték váratlanul az események, ám a kapkodás az edzőkeresés során nem ezt bizonyította.

Elsőként az argentin Marcelo Bielsát nézték ki, aki legutóbb a chilei válogatottnál dolgozott, de ő nem kért az Interből. A Fiorentina szakvezetője, Szinisa Mihajlovics kisebb hezitálás után szintén nemet mondott, pedig a firenzei drukkerek már a távozását ünnepelték. A Porto szakvezetője, André Villas-Boas inkább a Chelsea-t választotta. Fabio Capello pedig nem akarta felbontani az angol szövetséggel kötött, busás fizetést biztosító szerződését.

Végül csupán az ötödikként megkeresett olasz Gian Piero Gasperini vállalta be az Intert, ám Moratti szerint szó sincs kényszermegoldásról. "Gasperini tudja, hogy mit csinál, és remek szakember. Szó sincsen arról, hogy sokadik választás lett volna" - nyilatkozta a tulajdonos.

Az előzmények után nehéz elképzelni, hogy akkor is Gasperini lett volna a befutó, ha valamelyik sztáredző igent mond, de egyvalami mindenképpen mellette szól, ő a legolcsóbb. Éves fizetése mindössze 1,2 millió euró lesz, ami aprópénznek számít ezen a szinten.

Még Mourinho is tartott tőle

Gasperini még egyetlen nagycsapatnál sem edzősködött, de már van némi nemzetközi elismertsége. A Juventusnál kilenc éven keresztül dolgozott, az ifistáktól egészen a tartalékcsapatig jutott. 2003-ban a harmadosztályú Crotonéhoz szegődött, amelyet felvezetett a második vonalba. 2006-ban a Genoa edzője lett, az együttes előbb feljutott az élvonalba, majd 2009-ben ötödik lett a Serie A-ban.

Ebben az időszakban rengeteg dicséretet kapott. Olasz lapértesülések szerint Sir Alex Ferguson szerette volna őt szerződtetni asszisztensnek, José Mourinho pedig 2010 márciusában ezt mondta róla: "Gasperini az az edző, aki ellen a legnehezebb dolgom van Olaszországban. Ahányszor csak változtatok a taktikán, mindig remekül reagál."

Úgy tűnt, hogy Gasperini éveken keresztül lehet a genovaiak mestere. Enrico Preziosi, a klub elnöke Fergusonra utalva gyakran csak Gaspersonként emlegette - majd tavaly novemberben a gyenge szezonrajt után menesztette.

Sneijder lehet az áldozat

Gasperini (aki ugyanúgy január 26-án született, mint Mourinho, csak öt évvel korábban) a Genoánál rendkívül támadó szellemű csapatot épített, játékosaitól hatalmas futásmennyiséget, mindig maximális erőbedobást követelt meg. Taktikai szempontból elsősorban a 3-4-3-as felállást favorizálta, ám ezt akár mérkőzés közben is módosította. Milánói kinevezését követően az olasz szaksajtó rögtön azt kezdte találgatni, hogy az Internél is a 3-4-3-at igyekszik-e majd alkalmazni, és hogy ehhez a szisztémához a keret tagjai mennyire alkalmasak.

A legnagyobb kérdőjel Wesley Sneijder neve mellett merült fel, Gasperini ugyanis korábban többször is hangsúlyozta, hogy nem híve a klasszikus irányítós vagy árnyékékes játéknak. Amikor pár éve a Juventusnál merült fel a neve, akkor például az mondta: "Alessandro del Piero nem illik bele a szisztémámba."

A holland középpályást a Manchester United amúgy is csábítja, és az olasz lapok szerint könnyen elképzelhető, hogy megfelelő ajánlat esetén az Inter elengedi őt. Persze annak a lehetősége sem kizárható, hogy Gasperini Sneijder miatt kissé módosít kedvenc taktikáján, és 3-4-1-2-t játszat majd csapatával.

Bárhogyan is lesz, annyi biztos, hogy az Inter jelenlegi keretében három olyan játékos is van (Diego Milito, Thiago Motta és Andrea Ranocchia), aki a Genoánál már dolgozott együtt a trénerrel, és a klub állítólag szeretné leigazolni a genovaiak argentin támadóját, Rodrigo Palaciót, aki sokoldalúságával és rugalmasságával remekül illeszkedne Gasperini játékrendszeréhez.

www.global-soccer.eu