Vágólapra másolva!
Harmadik meccsét is megnyerte a Valencia - az első fordulót a sztrájk miatt elhalasztották - a Primera Divisiónban, ezúttal a Sporting Gijón volt az áldozat, és a győztes gólt az a Roberto Soldado jegyezte, aki már öt gólnál tart. Az újonc Grenada a BL-réstvevő Villarreal ellen szerezte meg első sikerét, a nyáron alaposan megerősített Málaga pedig egy öngóllal verte a Mallorcát. A Barcelona két nyeretlenül megvívott meccs után az Osasunán töltötte ki a mérgét, Lionel Messi triplázott, David Villa két gólt jegyzett, a pamplonai csapat pedig nyolcgólos zakóval utazhatott haza.

A Barca a Real Sociedad elleni bajnokit és a Milan elleni BL-meccset sem tudta megnyerni, az egyiken kétgólos vezetést szórakozott el, a másikon az utolsó percben engedte ki a kezéből a győzelmet, az Osasuna ellen viszont nem akart ugyanabbe a hibába esni, és nagyon megnyomta az első félidőt.

Daniel Alves középre fejelt labdája után Messi becsúszva már az 5. percben vezetést szerzett a katalánoknak,

hét perccel később a kis argentin Fabregasnak adott gólpasszt, aki ballal, kapásból gyönyörűen lőtt a bal felsőbe.


Húszperces gólcsend után Villa következett, aki Abidal passza után a kapust kicselezve gurított a hálóba.


A 40. percben Villa duplázhatott volna, de a kapusba lőtte a labdát, amely a visszafutó Roversio térdére pattant, onnan pedig a kapuba.

És ezzel még volt vége az első félidei Barca-hengernek, egy perccel az öngól után Fabregas forgolódott, majd visszaadta a gólpasszt Messinek.

A hatodik gól megint szépségdíjasra sikerült, Messi tett pazar labdát Xavi elé, aki egy levétel után átemelte a kiinduló kapust.


Az utolsó negyedóra kezdetén Fabregas volt nagyon önzetlen - és szerencsés, mert a bíró nem vette észre kezezését -, maga is befejezhette volna az akciót, de inkább Villához passzolt, aki még egy cselt is megcsinált, mielőtt begurította volna a labdát.


A slusszpoén Messié volt, aki elhúzott két védő mellett, majd egy lövőcsellel leültette a kapust, aztán a bal sarokba helyezett, kialakítva a 8-0-s végeredményt.

Primera División, 4. forduló:
Barcelona - Osasuna 8-0 (5-0)
gól: Messi (5., 40., 78.), Fabregas (12.), Villa (33., 75.), Roversio (39., öngól), Xavi (56.)

Granada - Villarreal 1-0 (0-0)
gól: Uche (55.)

Mallorca - Málaga 0-1 (0-1)
gól: P. Cacéres (39., öngól)


Sporting Gijón - Valencia 0-1 (0-1)
gól:
Soldado (29.)


Sevilla - Real Sociedad 1-0 (0-0)
gól: Kanouté (53.)

A forduló további programja, vasárnap:
Getafe - Rayo Vallecano 12
Zaragoza-Espanyol 16
Atlético Madrid - Racing Santander 18
Levante - Real Madrid 20
Athletic Bilbao - Betis 22

Az élcsoport:
1. Valencia 9 pont/3 mérkőzés
2. Barcelona 7/3 (15-2)
3. Sevilla 7/3 (5-3)
4. Real Madrid 6/2 (10-2)
5. Málaga 6/3 (6-2)