Vágólapra másolva!
Juhász Roland csapata, az Anderlecht 2-0-ra győzött a Szabics Imrét végig a soraiban tudó Sturm Graz ellen, így a belga klub három meccs után kilenc ponttal vezeti az Európa Liga-csoportkör L csoportját.

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló, L csoport:
Sturm Graz (osztrák) - Anderlecht (belga) 0-2 (0-0)
Graz
v.: Alan Kelly (ír)
Sturm: Cavlina - Ehrenreich, Dudic, Burgstaller, Kainz (Feldhofer, 69.) - P. Wolf, Weber, Klem, Säumel - Szabics, Bodul (Haas, 65.).
Anderlecht: Proto - Wasilewski, Juhász, Kouyate, Safari - Gillet, Kljestan, Biglia, Jovanovic - Suárez (Fernando, 86.), Mbokani (De Sutter, 89.).
gól: Gillet (66.), Suárez (75.)
piros lap: Burgstaller (68.)

Percről percre, első félidő

Az első percben Szabics futott volna el a balszélen, de nem tudott, mert Kouyate szerelte.

A 8. percben Jovanovic forgolódott a 16-oson belül, de mielőtt lőhetett volna, elvették tőle a labdát.

Négy perccel később Szabics-Kouyate versenyfutás a labdáért, és a kicsit jobb helyzetből induló szenegáli védő nyerte a párharcot.

Gillet 14 méterről megpróbálta átemelni a labdát kissé kinn álló Cavlina felett, de másfél méterrel eltévesztette a célt.

Forrás: AFP/Virginie Lefour

Az első negyedórában kiegyenlített küzdelem folyt a pályán.

A 17. percben Szabics távolról, laposan rászúrta, de a jobb oldali kapufát jócskán elkerülte a lövés.

A grazi védő, Burgstaller egy kemény belépő után sárga lapot kapott.

Egy visszafejelt labdát a kaputól nyolc méterre álló Mbokani kanalazott kapu fölé.

Az Anderlecht ezekben a percekben többet támadott, Gillet távoli, erős lövése azonban éppen Cavlina kapus ölében landol.

Suárez került ziccerbe, de a Sturm kapusa leszedte a lábáról a labdát a 39. percben.

Második félidő

A 47. percben Szabics egy lövőcsel után inkább kitette a labdát a jobbszélen futó társának, aki azonban egy védőbe lőtt.

Az 53. percben egy jobb oldali szöglet után Mbokani fejelt gólt, de a lesen álló Suárez miatt érvénytelenítették az Anderlecht találatát.

Négy perc múlva Bodul 25 méteres lövését védt bravúrral Proto, az ellentámadásból Gillet lépett ki, de Cavlina jól zárta a szöget.

Forrás: AFP/Virginie Lefour

A 66. percben egy rossz kapuskidobást levadászott az Anderlecht, Mbokani elfutott a balszélen, majd középre adását Jovanovic a kapusba lőtte, aki majdnem megszerezte a labdát, de végül kicsorgott a kezéből, a szemfüles Gillet pedig a hálóba emelt (0-1).

Burgstaller ismét durván szabálytalankodott, az újabb sárga után villant a piros is a 67. percben, ezzel a meccs eldőlt.

A 75. percben növelte előnyét a vendégcsapat: egy villámgyors kontra végénMbokani ugratta ki Suárezt, aki elvitte a kapus mellett a labdát, majd a jobb oldalról, éles szögből a hálóba lőtt (0-2).

A csereként beállt Fernando majdnem első labdaérintésből gólt szerzett, éles szögből leadott löketét végül Cavlina védte.

Fernando rúgott egy lesgólt, a kapusról kipattanó labdát így hiába lőtte be.

Szabics kevergetett az Anderlecht-kapu közelében, de nem sikerült lövéssel zárnia az akciót.

A vége 0-2 az Anderlecht javára, ezzel Juhász Roland csapata megőrizte hibátlan mérlegét.

Előzmények

A vendégek legutóbbi nyolc tétmérkőzésüket megnyerték, 10 forduló után az élen állnak a belga bajnokságban, és az Európa Ligában is vezetik az L csoportot. Juhászék az első körben az AEK Athént verték 4-1-re, majd a moszkvai Lokomotiv otthonában diadalmaskodtak 2-0-ra.

Szabics együttese a nyitófordulóban otthon szenvedett vereséget az orosz csapattól, a második körben azonban Athénban nyert 2-1-re. A csütörtöki összecsapás esélyese ennek megfelelően az Anderlecht, az osztrák ligában jelenleg hatodik Sturm ugyanakkor hazai pályán jó mutatókkal rendelkezik, idénybeli öt bajnoki meccsén egyszer sem kapott ki, három győzelem mellett két döntetlent játszott saját stadionjában. Az L csoport másik találkozóján az egyelőre pont nélküli AEK látogat Moszkvába.

A csoport másik meccsén:
Lokomotiv Moszkva (orosz) - AEK Athén (görög) 3-1 (0-0)
Moszkva
v.: Van Boekel (holland)
Lokomotiv: Guilherme - Da Costa - Zapater - Burlak - Janbajev - Maicon (Obinna, 46.) - Szicsev - Siskin - Glusakov - Ignatyev (Loszkov, 78.) - Ibricic (Caicedo, 66.)
AEK: Arabacisz - Kontoesz, Manolasz, Calasz, Karabelasz - Jose Carlos, Gencoglu, Vargas (Kafesz, 58.), Burns (Leonardo, 65.) - Beleck, Lagosz (Szialmasz, 73.)
gól: Szicsev (47., 71., a másodikat büntetőből), Caicedo (93.), illetve Szialmasz (88.)

A csoport állása:

1. Anderlecht33008-19
2. Lokomotiv Moszkva32015-46
3. Sturm Graz31023-53
4. AEK Athén30033-90