Vágólapra másolva!
A FIFA zürichi gáláján az Aranylabda győztese mellett kihirdették az év álomcsapatát is, amelyben mindössze két olyan játékos kapott helyet, aki nem a Real Madridban vagy az FC Barcelonában futballozik. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a két szupercsapat csupa remekül teljesítő játékos leigazolásával került ilyen magasra, pedig az elbaltázott választások ugyanúgy hozzátartoznak a történetükhöz. Az elmúlt tíz év nagy melléfogásaiból szemezgettünk. 

A Barcelona szurkolói 2009 nyarán alighanem azt gondolták, hogy ha a klub 25 millió eurót fizet valakiért, akkor az komoly erősítést jelent majd. Ennyit fizettek ugyanis a Sahtar Donyecknek az ukrán középhátvédért, Dmitro Csihrinszkijért, akit Josep Guardiola kérésére szerződtettek.

Az edzőnek olyan védőre volt szüksége, aki nagyon labdabiztos, és képes belépni a támadásépítésbe, vagyis tökéletesen illeszkedik a Barca labdatartáson és passzon alapuló játékába.

Tízmillió eurós bukta egy védőn

Csihrinszkij Sahtarban mutatott teljesítménye éppen ilyen volt, azonban viszonylag hamar kiderült, hogy bár nem rossz futballista, tudása kevés a Barcába. Mindössze 12 bajnokin lépett pályára, és egy évvel később, 10 millió eurós veszteséggel, azaz 15 millió euróért visszatért Donyeckbe.

A Csihrinszkij-féle kudarcnak ma is érezhető a hatása. Ugyan Gerard Piqué személyében akad egy olyan középső védő a keretben, aki tökéletesen megfelel Guardiola elvárásainak (vagyis rendkívül labdabiztos, és minden szituációban igyekszik megjátszani a labdát), de hiányzása esetén a szakvezetőnek más megoldást kellett keresnie. Így aztán a védekező középpályásokat vezényelte hátra: az argentin Javier Mascherano az elmúlt időszakban szinte csak középhátvédként játszott, de Sergio Busquets is sokszor húzódott vissza a védelem tengelyébe.

Ez a példa is jól mutatja, hogy nem feltétlenül rossz futballista az, aki nem tud kiemelkedő teljesítményt nyújtani a Barcelonában vagy a Realban, sok tényezőn múlhat az, hogy valaki miért nem válik be. Emlékezetes a török kapus, Rüstü Recber esete: 2003 nyarán több más sztárklubot megelőzve szerezte meg a Barca, majd a felkészülési időszak közben megsérült, és bár felépült a szezonrajtra, Frank Rijkaard inkább Víctor Valdésnak szavazott bizalmat. Rüstü mindössze négy bajnokin szerepelt, és egy év elteltével visszatért a Fenerbahcéhoz.

A dán és az uruguayi Makelele-pótlék sem vált be

A 2000-es évek elején a Barcelona többször is mellényúlt az átigazolási piacon, és rengeteg pénzt adott ki olyan focistákért, akiknek később nem sok hasznát vették. A klub csak 2001 nyarán összesen 45 millió eurót fizetett Geovanniért, Philippe Christanvalért, Fábio Rochembackért és Patrick Anderssonért, akik közül Rochemback játszotta a legtöbb meccset, de ő is csak 45 bajnokiig jutott. A svéd középhátvéd kivételével valószínűleg mindegyikükről elmondható, hogy a Barcelona szintje túl magas volt nekik, mint ahogyan a portugál Ricardo Quaresma (aki az Internazionalénál is megégett), Santiago Ezquerro, Maxi López (nála maximum annyi lehet a mentség, hogy még túl fiatal volt) és Oleguer esetében is. Az utóbbi játékos legnagyobb erénye az volt, hogy tősgyökeres katalán.

A Real Madridnál is voltak hasonló melléfogások. A galaktikusok időszakában a klub elnöke, Florentino Pérez úgy vélte, hogy a csapatnak nincsen szüksége Claude Makelelére, hamar kiderült azonban, hogy mekkorát tévedett. A Real ugyan igyekezett pótolni Makelelét, de túlságosan is a rombolásra helyezték a hangsúlyt. Előbb 2005 januárjában Thomas Gravesen (képünkön) érkezett az Evertontól, majd fél évvel később az Osasuna uruguayi játékosa, Pablo García volt az új szerzemény - a keménységben egyiküknél sem volt hiány, de azért a Realban ez kevés.

Forrás: AFP/Javier Soriano

Nem véletlen, hogy jelenleg olyan védekező középpályások játszanak a klubnál, mint Xabi Alonso vagy Sami Khedira, akik nemcsak a védekezésben, hanem a támadásépítésben is erősek.

Debütálás öngóllal és piros lappal

Pablo Garcíához hasonlóan egy másik uruguayi, a jobbhátvéd Carlos Diogo sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Realnál, és egy időben a frissen igazolt középhátvédekkel sem volt sok szerencséje a klubnak. A német Christophe Metzelder, illetve az angol Jonathan Woodgate is rendkívül sérülékenynek bizonyult, utóbbi két év alatt mindössze hét bajnokin szerepelt, és debütálása alkalmával szerzett egy öngólt, majd kiállították. Ő is egyike azon játékosoknak, akiknél felmerül a kérdés: hogyan kerülhettek a Real Madridba?

http://www.youtube.com/embed/GkhS5X6BJIE


Nem sokan értették azt sem, hogy miért vették kölcsön 2009 januárjában a West Ham United középpályását, Julien Faubert-t - a francia fél évig maradt, aztán ment is vissza Londonba.

A Santiago Bernabéu stadionban a saját nevelésűeknek sincsen könnyű dolguk. Ismét csak a galaktikusok idejéig kell visszamennünk, amikor Florentino Pérez meghirdette a "Zidane-ok és Pavónok" játékospolitikát, aminek lényege az volt, hogy minden szezonban érkezik egy világklasszis, mellette pedig az utánpótlásból is felkerülnek a legtehetségesebbek. A balhátvéd Raúl Bravo az utóbbi kategóriába tartozott, de Roberto Carlos mellett nem rúghatott labdába (más kérdés, hogy még így is 14-szeres spanyol válogatott lett). A hatalmas reménységnek tartott Javier Portillóból sem lett akkor sztár, ahogyan azt a korosztályos csapatokban mutatott teljesítménye alapján jósolták - Madridban valóban nem kapott sok lehetőséget, de később más csapatoknál is csak időnként villantotta fel tudását.

A két sztárklub elmúlt évtizedének rémálomcsapata

Real Madrid: Dudek - Diogo, Metzelder, Woodgate, Raúl Bravo - Faubert, Gravesen, Pablo García, Drenthe - Cassano, Portillo

Barcelona: Rüstü - Oleguer, P. Andersson, Csihrinszkij, Christanval - A. Hleb, Fábio Rochemback, Geovanni, Ricardo Quaresma - Ezquerro, Maxi López