Vágólapra másolva!
Xavi, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok labdarúgója, és a csapat is abban bízik, hogy Pep Guardiola, a katalán elitalakulat vezetőedzője meghosszabbítja idény végén lejáró szerződését.

"Úgy érzem, hogy a mester kellőképpen motivált, és mindannyian azt szeretnénk, ha velünk maradna, s továbbra is ő irányítaná az együttest" - nyilatkozta a középpályás. "Ha úgy gondolja, hogy egyelőre nem biztos abban, maradjon vagy sem, az az ő dolga. Mi viszont abban vagyunk biztosak, hogy mellette tesszük le a voksunkat.

A 41 esztendős tréner a hét végén azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem döntötte el, meghosszabbítja-e szerződését, mert a folytatáshoz motivációra van szüksége, és addig nem szeretne semmit sem mondani, amíg teljesen biztos nem lesz önmagában.

Guardiola az utóbbi két évben hasonlóan járt el, végül mindkét alkalommal egy évvel hosszabbított.

A tréner 2008 óta ül a katalánok kispadján, ezalatt a Barcelona sorozatban háromszor nyerte meg a spanyol bajnokságot és kétszer a Bajnokok Ligáját, összesen pedig 13 jelentős futballtrófeát szerzett.