Vágólapra másolva!
Nem voltak hajlandók nyilatkozni a Real Madrid játékosai a Villarreal elleni 1-1-es döntetlen után. Az amúgy is paprikás meccset José Luis Paradas Romero játékvezető csak még jobban megfűszerezte, de az tévedés, hogy elfelejtette volna kiállítani a hazaiaktól Marco Rubént. Öt realos viszont kapott piros lapot, Pepe és Ronaldo pedig a Marca szerint az öltöző falát rugdosta.

Olvad a Real előnye a Barca előtt

Három nap alatt négy pontot bukott el a Real Madrid a bajnokságban, kísértetiesen hasonló módon: hétvégén, a Málaga ellen, majd szerdán a Villarreal otthonában is vezetett 1-0-ra, kezében tartotta a meccset, de egy-egy szabadrúgásgóllal mindkét ellenfele 1-1-re mentette az állást.

A Villarreal elleni feszült meccset képtelen volt kézben tartani Paradas Romero játékvezető, aki viszont az est legfurcsább pillanatában nem hibázott. A hazaiak csatára, Marco Rubén sárga lapot kapott az 55. percben, pirosat ugyanakkor nem, noha a tv-közvetítés szerint az első félidőben is kapott már lapot.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OUx0fnxnVpdtNKqk


A tévé azonban tévedett: az első félidei sárgát Marcos Senna kapta könyöklésért, csak a reklamáló Rubén miatt téves felirat került a képernyőre, közölte a Marca internetes kiadása. A felvételeket nézve ugyanakkor nagyon is egyértelműnek tűnik, hogy azt a bizonyos lapot valóban Rubén kapta.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=FeWuv2jvesU4WZep


A bíró az első félidő végén a Pepét megütő Musacchio helyett a vérző szájú Real-védőnek adott sárgát, de egész este nem ítélt következetesen. A második félidőben két segédedzőt is elküldött a Real Madrid kispadjától, majd kiállította José Mourinhót is, a pályáról pedig Sergio Ramost és Özilt küldte le. A fővárosiak játékosai nem nyilatkoztak a meccs után, szó nélkül végigvonultak az interjúszobán.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=VoIkBMtxL7agdFKX


Később a Marca a Real-játékosok elejtett félmondataiból kiemelte Ronaldo szavait, aki szerint "egyszerűen meglopták" őket, illetve idézte a hasonló állásponton lévő Pepét, aki egy káromkodással nyomatékosította érzéseit. Mindkét játékos ordítozott dühében, rugdosta az öltöző falát, és nekiesett a biztonsági személyzetnek a spanyol lap szerint.

A Real Madrid előnye a Primera Divisiónban három nap alatt tízről hat pontra olvadt, a bajnokság utolsó tíz fordulójában pedig több rangadó is vár rá: idegenben játszik a Barcelonával, az Atlético Madriddal és a Bilbaóval, fogadja a Valenciát és a Sevillát. A Barcelonának négy rázósabb ellenfele lesz, de a Bilbaót, a Real Madridot, a Málagát és a városi rivális Espanyolt is hazai pályán fogadja.