Vágólapra másolva!
José Mourinho szerint a Real Madrid legjobb évei még csak most következnek, és bár a portugál edző korábban többször is elmondta, milyen szívesen dolgozna ismét Angliában, most nagy lelkesedéssel beszélt arról, mekkora kihívást jelent neki, hogy még négy évig a madridiakat irányíthatja.

Mourinho kedden hosszabbított a Real Madriddal, eredetileg négy évre írt alá, de az új szerződést 2016-ig köti a klubhoz. Mourinho az első évében kupagyőzelmet ért el a Reallal, amely a bajnokságban második lett a Barcelona mögött, és a BL-ben is a katalánok miatt vérzett el, idén viszont sikerült az előzés, Ronaldóék rekordot jelentő 100 ponttal és 121 góllal zárva lettek aranyérmesek, bár a BL-ben fájó sebnek számít a Bayern elleni elődöntőbeli kiesés.

"A szezon elején nem akartam rangsorolni a sorozatok között, mindig azt mondtam, egyénileg és csapatként is fejlődnünk kell, és olyan focit kell játszanunk, amellyel megnyerjük a meccseket, és magunk mellé állítjuk a szurkolókat. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok rajongót szereztünk, mert idén a Real játszotta a legszebb focit a világon annak ellenére, hogy nem mi nyertük a BL-t. Megnyertük viszont a legnehezebb bajnokságot, ráadásul fantasztikus játékkal, ez az, ami igazán számít" - mondta Mourinho, aki némileg ellentmondott magának, mivel a szezon korábbi részében még azt ecsetelte, hogy a bajnokság megnyerését tűzte ki elsőszámú célnak.

Mourinho szerint fiatal csapatának még csak most jönnek majd a legjobb évei, mert nem kiégett, pályafutásuk csúcsán túljutó játékosok dolgoznak a keze előtt. A portugál edző fontosnak tartja, hogy a csapat mellett ő is fejlődjön, és folyamatosan képezze magát, éppen ezért élvezte, hogy a Porto, a Chelsea vagy az Inter edzőjeként különböző kulturákat ismerhetett meg, miközben igyekezett a legjobbját nyújtani.

"A mostani helyzet némileg más, hiszen hosszútávra tervezek egy nagy klubnál, és úgy érzem, az elkövetkező négy év tökéletes kihívás számomra. Mindig akkor kell a legjobbnak lenned, amikor nehézségekkel szembesülsz" - mondta Mourinho.