Vágólapra másolva!
Bár minden jel arra mutat, hogy idén is Lionel Messié lesz az Aranylabda, az argentinok háromszoros győztese barcelonai csapattársának, Andrés Iniestának adná a díjat.

Michel Platini UEFA-elnök a minap azt mondta, egyszer Lionel Messi biztosan négyszeres aranylabdás lesz, míg a Real Madrid edzője, José Mourinho szerint már eldöntött tény, hogy a Barca-támadóé lesz a kitüntetés.

A szavazás már lezárult, és csak az eredményhirdetésre vár a futballvilág, Messi a Betis elleni 2-1-es győzelem után arról beszélt, hogy az Eb-győztes Andrés Iniesta az a futballista, aki a leginkább méltó lenne a díjra idén.

"Egyáltalán nem bánnám, ha az Aranylabda Andréshoz kerülne. Az alapján, amit a csapatban művel, nagyon megérdemelné" - mondta a meccs után Messi, aki a Betis elleni duplájával megdöntötte Gerd Müller egy naptári évben elért 85 gólos csúcsát.

Forrás: AFP
Ami biztos: idén Messin kívül csak Ronaldo vagy Iniesta kaphatja az Aranylabdát

A rekorddöntéstől nem esett hanyatt a focista: "Szép dolog, hogy megdöntöttem, de ennél fontosabb, hogy sikerült megtartani az előnyünket a riválisok előtt. A Betis nagyon jól szerepel idén a bajnokságban, azaz nagyon kell örülnünk a mostani sikernek" - szerénykedett Messi.

Tizenöt kör után a Barcelona 43 ponttal vezet a bajnokságban, az Atléticónak 37, a Realnak 32 pontja van. A Messi által méltatott Betist csak jobb gólkülönbséggel előzi meg a 25 pontos Málaga a negyedik helyen.