Vágólapra másolva!
Két éve még a világ egyik legjobb focistájának tartották, mára azonban az Inter is inkább megszabadulna Wesley Sneijdertől. A hollandot azért mellőzik, mert nem hajlandó beleegyezni, hogy csökkentsék a fizetését, a sztárklubok pedig nem kapkodnak a sérülékeny irányítóért.

Rangadót nyert a hét végén az Internazionale a Napoli ellen, amivel feljött a második helyre a tabellán. A mérkőzésen a klub legértékesebb futballistája, Wesley Sneijder még a keretnek sem volt a tagja, hivatalosan azért, mert sérüléssel bajlódik. Ez azonban nem igaz: felesége, Yolanthe a Twitteren tudatta a drukkerekkel, hogy férje teljesen jól van.

Évi másfélmillió mínusz

Sneijder az idény elején alapember volt a csapatban, az első öt fordulóban egyaránt kezdett, azonban a Chievo Verona elleni találkozón valóban megsérült, és csak november közepén kezdte el ismét az edzéseket. Azóta akár játszhatna is, de egyszer sem volt ott a keretben. A miértre a klub sportigazgatója, Marco Branca világos választ adott: az egykori remek csatár ugyanis kijelentette, hogy Sneijder addig nem játszik, amíg nem fogadja el a klub szerződésmódosítási ajánlatát.

Az aktuális 2015-ig érvényes, és a klub ezt szeretné egy évvel meghosszabbítani, ami elvileg nem lenne probléma, az viszont annál inkább, hogy a milánóiak mindezt némi fizetéscsökkentéssel akarják összekötni. Sneijder jelenleg az Inter legjobban kereső tagja, fizetése évi hatmillió euró, vagyis még 18 milliót kapna szerződése lejártáig. Az egyesület ezt az összeget nem módosítaná, csak a szerződés hosszát, ami azt jelentené, hogy a bér évi hatmillióról évi 4,5-re csökkenne. Ezzel még mindig ő lenne a klub legjobban fizetett labdarúgója, sőt, a Serie A-ban is csak hárman keresnek ennél többet (Gianluigi Buffon a Juventusnál, valamint Daniele de Rossi és Francesco Totti az AS Románál), ám úgy tűnik, hogy Sneijdernek ez nem elég.

Forrás: AFP/Andreas Solaro

Az edző dönt, nem az elnök?

A klub terve megfelel az olasz foci aktuális trendjének: a sztárcsapatok lassan, de biztosan kezdik kiszórni túlságosan is jól kereső focistáikat. Az Intertől nyáron távozók többsége ebbe a kategóriába tartozott, és akadt köztük olyan is, akit inkább ingyen elengedtek, mint hogy még évekig állják a bérüket (például Júlio César vagy Lúcio). A frissen szerződtetett játékosok már kevesebbet keresnek, mint akik évekkel korábban érkeztek, Antonio Cassano például évi 2,7 millió euróért írt alá a nyáron.

A probléma az, hogy hivatalosan csak azért nem lehet valakit kitenni a keretből, mert nem hajlandó új szerződést aláírni. A profi futballistákat tömörítő szervezett, a FIFPro például Branca ominózus nyilatkozata után jelezte: Sneijder akár jogi útra is terelhetné az esetet, hogy felbontsák a szerződését, és így ingyen kereshetne magának új csapatot. Ami persze az Internek nem érdeke, a milánóiak számára az lenne a legjobb, ha már januárban eladhatnák jó pénzért a hollandot. Érthető, hogy a klub változtatott a hangnemen. A hét elején folytatódtak a tárgyalások, és az Inter elnöke, Massimo Moratti hangsúlyozta: a vezetőség nem szól bele a szakmai munkába, és csak a tréneren, Andrea Stramaccionin múlik, hogy szerepelteti-e Sneijdert. A szakember pedig nem meglepő módon egyelőre nem számol vele.

Kinek kell egy sérülékeny klasszis?

Ennek persze lehetnek szakmai okai is, hiszen Sneijder az elmúlt időszakban már korántsem nyújtott olyan kiemelkedő teljesítményt, mint az érkezése után. Akkor José Mourinho irányítása alatt hatalmas szerepe volt abban, hogy az Inter 2010-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, szenzációsan szerepelt, csakúgy mint a holland válogatottban, sokak szerint az Aranylabdát is ő érdemelte volna; a következő években azonban fokozatosan esett vissza a teljesítménye, ráadásul egyre többet volt sérült. Az előző három szezonban a bajnokiknak csak a 62 százalékán lépett pályára, a mostani idényben pedig a csapatnak kifejezetten jól megy nélküle is, és Stramaccioni játékrendszerében sem nagyon van helye.

Az Inter többfajta felállásban is játszott már ebben a szezonban, azonban egyikben sem fér meg egy Sneijder típusú irányító. A háromcsatáros szisztémában a középpályán csupa nagy munkabírású focistára van szükség, de ha csak két csatár van a pályán, akkor is olyan karmester az ideális, aki nem dajkálgatja a labdát, hanem gyorsan megjátssza. Jelenleg úgy tűnik, hogy tényleg az lenne a legjobb mindenkinek, ha Sneijdert már januárban eladnák, a kérdés csak az, hogy ki veszi meg. Fizetési igényei miatt túl sok egyesület nem jöhet számításba, a napokban a Manchester Citynél, a Bayern Münchennél, valamint a Paris Saint-Germainnél is jelezték, hogy nem tartanak igényt Sneijderre. Az Anzsi Mahacskala pedig valószínűleg neki nem tetszene.

www.globalsoccerapp.com