Vágólapra másolva!
Az Európai Unió országaiban mintegy 380, Európán kívül pedig további 300 mérkőzés megbundázását tárta fel egy nemzetközi nyomozás, amelyben magyarok is részt vettek. Világbajnoki és Eb-selejtezőket, valamint Bajnokok Ligája-meccseket is manipuláltak, a befolyásolt találkozók összesen 8 millió eurónyi (nagyjából 2,3 milliárd forint) hasznot hoztak a csalóknak. Magyarországon ötven embert gyanúsítanak.

Az Europol (Európai Rendőrségi Hivatal), valamint öt ország együttműködésében működő nyomozócsoport tevékenységét egy hágai sajtótájékoztatón ismertették hétfőn. A nyomozás eredményeként 15 országban összesen 425 korrupt - volt vagy jelenlegi - játékost, játékvezetőt és egyéb tisztségviselőt azonosítottak, aki részt vett a bűncselekmények elkövetésében.

Az összecsapások befolyásolása kiterjedt a világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőkre, valamint számos európai ország élvonalbeli bajnokságára. Két meg nem nevezett Bajnokok Ligája-mérkőzést is manipuláltak, az egyiket Angliában játszották. Az ügy szálai egy szingapúri bűnszervezethez vezettek, a befolyásolt találkozók legalább 8 millió eurónyi (nagyjából 2,3 milliárd forint) tiszta hasznot hoztak a csalóknak, akik 2,1 millió euró kenőpénzt fizetett ki a mérkőzések eredményének befolyásolására.

Friedhelm Althans, a bochumi rendőrség főfelügyelője elmondta, hogy ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, hiszen csak olyan esetekről számolhattak be, amelyekben bebizonyosodott a csalás. Ráadásul, mint elmondta, a bunda bizonyításához nem elég azt bizonyítani, hogy egy meccs eredményét manipulálták, azt is bizonyítani kell, hogy fogadtak is a mérkőzésre.

A nemzetközi nyomozócsoport munkájában az Europol mellett magyar, német, finn, szlovén és osztrák nyomozók vettek részt. A legmagasabb összeget, 140 ezer eurót, Ausztriában fizették ki, és itt tudnak a legnagyobb nyereményről is: egy mérkőzés után 700 ezer eurót tehettek zsebre a bűnözők.

Németh Baján, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója elmondta, hogy Magyarországon egy időben 12 helyen tartottak házkutatást, amelynek keretében 320 ezer eurót foglaltak le a hatóságok, három játékost és négy játékvezetőt pedig őrizetbe vettek. Az eddigi eredmények szerint 33 mérkőzést manipuláltak, és ötven embert gyanúsítanak a bundaüggyel összefüggésben.

A bűnszervezet magyar tagjai 2010-ben csatlakoztak a hálózathoz, részt vettek a fogadások, az utazás megszervezésében, a kenőpénz átadásában, majd a tranzakciókról értesítették a szervezet vezetését. A csalók esetenként 40 és 600 ezer euró közötti vesztegetési pénzt fizettek, a csalás pedig mérkőzésenként 200 ezer és 2 millió euró közötti kárt okozott. Angeli László, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze elmondta, a csalók arra is kísérletet tettek, hogy kifejezetten a mérkőzések manipulálása céljából rendezzenek futballtornát.

A magyar hatóságok február 22-ig hosszabbították meg a nyomozást, és az várhatóan akkor be is fejeződik, utána pedig 60, vagy rendkívüli esetben 90 nap áll rendelkezésére a vádhatóságnak, hogy vádat emeljen.