Vágólapra másolva!
Iker Casillas a vb-részvétel érdekében olyan csapatot keres, ahol rendszeres kezdő lehet - írja az AS, míg a Marca szerint Xabi Alonso személyes okokból távozna a Real Madridtól.

Iker Casillas immár végképp kiszorult a Real Madrid kezdőcsapatából, és bár a Bajnokok Ligájában ő véd, mindez kevés lehet a spanyol válogatottsághoz.

Az AS című lap úgy tudja, a brazíliai vébére való visszatérés érdekében Casillas kész klubot váltani, az Arsenal és a Manchester City pedig le is igazolná.

Ugyancsak távozhat a spanyoloktól Xabi Alonso, akit ugyan Carlo Ancelotti edző győzköd a maradásról, de a játákos ügynöke, Inaki Ibanez le sem ült tárgyalni a klubbal - közölte a Marca.

"Kilencven százalék, hogy Alonso nem hosszabbítja meg a júniusban lejáró szerződését" - írja a lap. "Nem beszéltünk sem pénzről, sem időtartamról, sem semmiről."

A Marca úgy tudja, a Real kétéves szerződést kínál a középpályásnak, egy év opcióval, ám a játékos személyes okokból távozni akar, tehát nem a pénz a kérdés.