Vágólapra másolva!
Bár hivatalosan még nem jelent meg Roy Keane második önéletrajzi könyve, az egyik manchesteri Tesco azonban megszegte az embargót, és az eredetileg kitűzött csütörtök helyett már hétfőn árulni kezdte a könyvet, amelyből így számos részlet napvilágra került.

A korábbi Manchester United-játékos elárulja például, hogy Cristiano Ronaldo tulajdonképpen John 'O Shea-nek köszönheti, hogy a MU leigazolta.

"A Sportinggal játszottunk az új stadionjuk avatóján, aznap tudtam meg, hogy Ronaldo milyen jó játékos. A pályán rendre O'Shea-vel találta szembe magát, aki a félidőben az orvoshoz fordult, úgy szédült Ronaldo cselei miatt. A két klub a meccs után egyezett meg végül Ronaldo leigazolásáról, mi pedig mindig azzal piszkáltuk O'Shea-t, hogy ő hozta tető alá a megállapodást azzal, hogy egy szánalmas bohócot alakított a pályán."

Nem bánta meg a brutális szabálytalanságot

Keane a pályán is a típus volt, aki ha kellett, ha nem, belerúgott az ellenfélbe, a Leeds norvég játékosának, Alf Inge Haaladnak egy korábbi incidens miatt törlesztés gyanánt valósággal szétrúgta a térdét. "Vannak dolgok, amiket megbántam az életben, de ez nem tartozik közéjük" - írja mostani könyvében Keane az esetről.

Keane hosszú évekig dolgozott együtt a MU legendás edzőjével, Alex Fergusonról, akivel kapcsolatban nem csak a szépre emlékezik, megosztja például az olvasókkal a távozása történetét. "Megkérdeztem őt, hogy játszhatok-e máshol, mire azt válaszolta, hogy igen, felbontjuk a szerződésed. Tudtam, hogy vannak klubok, akik érdeklődnek értem, úgyhogy csak annyit mondtam, hogy akkor itt a történet vége, miközben azt gondoltam róla, hogy egy hülye fasz".

Keane nem fogta vissza magát Forrás: AFP

Összeverekedett Schmeichellel

A Ferguson által csapatkapitánynak megtett Keane pár nappal később bocsánatot kért Fergusontól, de most azt írja, nem kellett volna, mert nem volt miért bocsánatot kérnie. Nem a menedzser volt az egyetlen, akivel a kemény középpályás összeakadt, a hatalmas termetű dán kapussal, Peter Schmeichellel egy ázsiai túrán verekedett össze erősen ittas állapotban.

Keane másnap nem nagyon emlékezett a bunyóra, csak azt érezte, hogy fáj a keze, és az egyik ujja hátrahajlott, majd a többiek mesélték el neki, hogy lefejelte Schmeichelt, akinek egy monokli éktelenkedett az egyik szeme alatt.

Az egyik legsokkolóbb része Keane vallomásának az, amikor arról ír, hogy a lelke mélyén örült annak, amikor Clive Clarke szívrohamot kapott az öltözőben. Az akkoriban a Leicesternél kölcsönben szereplő Clarke ugyanazon az estén lett rosszul, amikor a Keane által irányított Sunderland 3-0-ra kikapott a Lutontól a Ligakupában. "Az a gonosz gondolatom támadt, hogy még jó, hogy ma este történt ez vele, mert így elterelte a figyelmet a gyalázos teljesítményünkről". Clarke az eset után, 2008 februárjában felhagyott a profi futballal.