Vágólapra másolva!
A Premier League közvetítéseit 5,136 milliárd fontért (2154,6 milliárd forint) értékesítették, ami hiába 70 százalékkal több, mint a legutóbbi szerződés után járó tévéközvetítési díj, idén a csapatok csaknem fele megemelte a jegy-, és bérletárait. 

A szurkolók azonban nem hagyták magukat, egyre gyakoribbak voltak a lelátókon feltűnő transzparensek, amelyeken a magas jegyárak ellen tiltakoztak. „5 milliárd font a tévéközvetítésekből, és mi mit kapunk? 67 fontos (kb 28 ezer forint) jegyeket – szól az egyik felirat.

A liga nyomására a klubok is változtattak, a 2015/16-os szezonra 14 Premier League-klub befagyasztotta a bérletárait, illetve van néhány klub, amely még csökkentette is őket. A ManUnited, az Arsenal, a Chelsea – és némi hezitálás után – a Liverpool sem emelte meg a bérletárait a következő idényre.

Az idézett transzparens Forrás: Origo

A ManCity az új skyboxok miatt emelt egy kicsit, ahogy a Hull és a Soton is, és a West Hamnél is drágábbak lesznek a bérletek, de csak 2017 végéig, amikor az Upton Parkból az Olimpiai stadionba költözik a klub. Akkor újra a tavalyi árakon lehet majd jegyeket venni.

A Premier League bérletárai

A liga legdrágább bérleteit az Arsenal árusítja (845 ezer forint egy szezonra), nincs sokkal lemaradva a City (730,000) de már mindkét stadionba lehet bérletet venni jóval olcsóbban is, a Citynél például kimondottan baráti 300 fontért (126 ezer forint) is árulnak bérletet, ennél olcsóbban a Premier League egyetlen stadionjába sem lehet egész éves belépőt venni.

Szintén nem drága a Sunderland (370 font), a Newcastle United (383) és a Swansea (404) legolcsóbb bérlete, ráadásul a walesi csapat egyike azoknak, akik még csökkentettek is tavaly óta. A teljes lista itt található.