Vágólapra másolva!
Miután a Real Madrid szezonját lassan hivatalosan is kudarcnak értékelhetjük, egyre több jel utal arra, hogy szétesőben van a csapategység is. Veszekedések voltak az öltözőben és edzésen is, a csapat pedig idén már nem valószínű, hogy bármit is nyerne. 

Az El Chiringuito című tévéműsorban hangzott el, hogy Sergio Ramos az elmúlt hetek két fontos mérkőzése, a Valencia elleni bajnoki és a Juventus elleni Bajnokok Ligája-elődöntő után is kemény szavakkal kritizálta Cristiano Ronaldót.

A védő azt kérte számon a portugál klasszison, hogy csak magával foglalkozik, a csapat elé helyezi magát. „Nem teheted meg, hogy csak a góljaiddal foglalkozol, és minden másról megfelejtkezel. Több áldozatot kell hoznod a csapatért – korholta Ronaldót Ramos.

Cristiano Ronaldo Forrás: 101greatgoals

Ronaldónak egyébként már a pályán is beszólt egyszer Sergio Ramos. A Juventus ellen belőtt büntetője után a portugál a nézőknek mutogatott, amikor Ramos odalépett hozzá (0:17-nél a videón), és szólt neki, hogy fejezze be.

Bale is a bögyében van

Nem csak a védővel gyűlik meg a baja Ronaldónak, Gareth Bale is a bögyében van (mondjuk nem csak neki). Egy edzésen készült felvételen látszik, hogy Ronaldo gyilkos pillantásokkal méregeti a röviden passzoló walesit, Pepének kell odaállnia elé, hogy ne csinálja a feszültséget.

A Real a kupából korán kiesett, a Bajnokok Ligájából a Juventus ütötte ki, és ha vasárnap délután a Barcelona legyőzi az Atlético Madridot az utolsó előtti fordulóban, a bajnokságban sem végezhet a második helynél előrébb.