Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a Barcelona hiába szeretné a már leigazolt, de a csapatra kirótt büntetés miatt egyelőre nem játszatott Arda Turant benevezni a megsérült Rafinha helyére, erre nem lesz lehetősége, és várnia kell januárig.

A Barcelona legalább fél évre elvesztette a brazil Rafinhát, akinek a római Radja Nainggolan becsúszása után elszakadt a térdében az elülső keresztszalag. A sérült Rafinhát a csapaton belül kell pótolnia a Barcának, mivel az átigazolási tilalom januárig érvényben van a katalánokkal szemben.

A Barca vezetői úgy gondolták, az lenne a megfelelő megoldás, ha a nyáron megszerzett, de a büntetés miatt még nem bevethető Arda Turant regisztrálják a megsérült Rafinha helyére.

Meg lehet kerülni a FIFA-t?

A katalán klub korábbi kommunikációs igazgatója, Toni Freixa a Twitter-oldalán azt írta, szerinte a Barcának joga van új játékost nevezni, ezt a spanyol szövetség szabályzata is engedélyezi számára, az egyetlen feltétel, hogy Rafinhát ki kell venni a benevezett játékosok listájáról, és a helyére lehet Arda Turant jelölni.

Freixa azt is kifejtette, hogy szerinte a Barcelona számára kirótt büntetés már lejárt, mivel ez két átigazolási időszakra szólt, és a másodiknak augusztus 31-el vége lett. Freixa szerint egy ilyen játékoscsere esetében csak a spanyol szövetség jóváhagyása kell, a FIFA-é nem, ugyanakkor az angol Mirror azt írja, hogy a nemzetközi szövetség nem engedte, hogy Turant regisztrálja a Barca.

A Levante elleni sajtótájékoztatón Luis Enrique a cserére konkrétan nem tért ki, csak annyit mondott, télen biztosan lesznek erősítések és új igazolások.