Neymar új Ferrarijával gyorsul az edzőpályán

neymar
Neymar és a gyerekkori álom
Vágólapra másolva!
Neymar, a brazil válogatott és a Barcelona sztárja egy héttel ezelőtt adta az egész világ tudtára, hogy beteljesítette egy gyerekkori álmát. 

A sztárfutballista egy 200,000 fontos (68 millió forint) Ferrari 458 Spiderrel lepte meg magát.

Ahogy az Instagramján írta: köszöni a jóistennek, hogy erőt és egészséget adott a számára, hogy a kemény munkája gyümölcseként valóra válthatta élete álmát.

Neymar és a gyerekkori álom Forrás: neymarjr/instagram

Mivel a nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította a Brazil Labdarúgó Szövetség fellebbezését, így Neymarnak, a Barcelona sztárjának ki kellett hagynia a világbajnoki selejtezősorozat első két mérkőzését.

A támadót nyáron a Copa Americán a Kolumbia elleni, 1-0-ra elveszített csoportmérkőzést követően állította ki a játékvezető, mert a végső sípszó után a labdával nagy erővel megrúgta ellenfelét, majd egy fejelő mozdulattal megfenyegette.

Mivel most nem kellett a brazil válogatottal tartani, egyéni edzéseket végez a Barcelona edzőközpontjában, és ha már ott van, a viszonylag elhagyatott ukata kihasználja arra is, hogy tesztelje a Ferrari 458 gyorsulását.

Az autó 570 lóerő, és 2,9 másodperc alatt gyorsul százra. A videót elnézve, ezt a sebességet jócskán túllépte Neymar.