Vágólapra másolva!
A csütörtöki vezetőségi megbeszélésen a Chelsea felbontotta José Mourinho szerződését. 

A Premier League címvédője borzasztó formában kezdte az évet, 16 mérkőzésen a hétvégi, Leicester City elleni vereség már a kilencedik volt. A Chelsea mindössze a 16. helyen áll a bajnokságban, és egyetlen ponttal előzi meg a már kieső Norwich Cityt.

José Mourinhóval szemben a gyenge eredmények ellenére élt a bizalom, de a Leicester elleni, hétfői mérkőzés után a portugál szakember nyilvánosan kritizálta a játékosait (úgy fogalmazott, több játékosa „elárulta”), ami a hírek szerint rosszallást váltott ki a klub igazgatótanácsának több tagjánál, valamint a tulajdonosnál, Roman Abramovicsnál is.

José Mourinho Forrás: AFP

A vezetőség válságértekezletet hívott össze csütörtökre, és

elbocsátotta José Mourinhót,

aki 2013-ban vette át újra a londoni klubot azután, hogy 2004 és 2007 között egyszer már irányította a Chelsea-t.

Már a helyettesen filóznak

A Guardian már a találkozó előtt azt írta, biztos, hogy kirúgják a portugált, akinek az angol lap szerint átmenetileg Guus Hiddink veszi át a helyét, az év végén pedig érkezik a hosszú távú megoldásnak szánt Diego Simeone.

Guus Hiddink 2009-ben már irányította a Chelsea-t átmeneti edzőként Forrás: Hrvoje Polan

Más lapok azt írják, az év végéig szóba kerülhet még Fabio Capello, Juande Ramos és Unay Emery is, a hosszú távú megoldások között pedig többen említik a Juventus edzőjét, Massimiliano Allegrit is.