Vágólapra másolva!
Bemutakozott a Werder Bremenben Kleinheisler László, a magyar válogatott középpályás jó benyomást tett a csapat edzőjére és sportigazgatójára is. A kommunikáció azonban egyelőre még problémás. 

A magyar válogatott játékos 0-2-nél állt be Dárdai Pál csapata, a Hertha ellen, és bár gólt nem szerzett, jó játékkal járult hozzá ahhoz, hogy a Werder végül pontot mentett. A mérkőzés után minden érintett dicsérte Kleinheislert, bár arra is kitértek, hogy a kommunikáció még problémás.

„Néha még gondot okoz a kommunikáció, de úgy oldjuk meg, ahogy tudjuk: angol-német keveréknyelven beszélünk, de ha kell, kézzel-lábbal mutogatjuk el, mit akarunk” – mondta Clemens Fritz, a Werder játékosa Kleinheislerről, majd hozzátette, látszik a magyaron, hogy mindent megtesz a gyors beilleszkedésért.

Jól sikerült Kleinsheisler bemutatkozása Forrás: nordphoto/Nph / Kokenge

Viktor Skripnik vezetőedző még szebben beszélt a magyar játékosról. „Nagyon elszánt, helyén van a szíve, ráadásul a középpálya minden posztján bevethető játékos Kleinheisler.

aki gondolkodás nélkül felvállal minden párharcot” – mondta Skripnik.