Vágólapra másolva!
Francesco Totti maga az AS Roma, de már maguk a szurkolók sem biztosak benne, a jelenlétével nem árt-e többet, mint amennyit használ. A zseniális futballista 39 évesen is több lehetőséget követel, és nem a klub nagyköveteként, hanem játékosként. Kinek van igaza a római csetepatéban?

Miután a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőn is csak az utolsó percekben állhatott be a Romába, Francesco Totti kiakadt, és több tiszteletet követelt magának. A csapatkapitány nyűgös nyilatkozatát persze nem hagyhatta szó nélkül Luciano Spalletti, a Roma edzője sem: a csapat palermói bajnokija előtt számon kérte Tottin a szavait, majd hazazavarta a csapat edzéséről a római klublegendát.

Ez a történet bármelyik másik klubnál sokkal egyszerűbb véget érne, a Románál azonban speciális a helyzet. Totti nem egyszerűen egy játékos.

Vékony jégen jár a klub

Ha Totti nyilatkozata, valamint a hazazavarása nem lett volna elég a Roma vezetőségének, Spalletti még rátett egy lapáttal. Közölte,

ha a klub nem áll azonnal hivatalosan mellé a vitában, azonnal felbontja a szerződését.

Márpedig Spalletti elvesztését nem szabad megkockáztatnia a Romának, hiszen a 2011-ben új, dúsgazdag tulajdonos kezébe került klub utóbbi öt évét a rossz edzőválasztások határozták meg, vele meg végre egész jól megy a csapatnak.

Luciano Spalletti Forrás: AFP


Luis Enrique hatalmasat bukott a 70 millió euróból megerősített csapattal, majd egy évvel később további 33 miliót költött el Zdenek Zeman. Érkezett Rudy Garcia, aki a Transfermarkt.de adatai szerint az első évében 55, a másodikban 73, a mostani szezonban pedig 56 millió euróért vehetett játékosokat, de a komoly eredmények a befektetések ellenére elmaradtak.

A francia helyére kinevezett Spalletti, aki 2005 és 2009 között már egyszer sikerrel irányította Tottiékat, most sem kezdett rosszul, nyolc meccset tudott le, ezek közül csak kettőt veszített el,

Most ötmeccses nyerő szériában van a bajnokságban,

így újra felcsillant a BL-szereplés reménye. Vagyis a Roma bolond lenne elküldeni az edzőt. Csakhogy Francesco Totti a fővárosban akkor legenda, hogy

szinte túlnőtt a saját klubján.

Egyszerre legenda, címerállat és intézmény Rómában, és hogy nem érdemtelenül, azt a rekordjai bizonyítják. De az utóbbi években többször is láttunk rá példát, hogy a szurkolók körében kiharcolt státuszát bármikor hajlandó bevetni a pozíciója megtartása érdekében.

Róma királya, Francesco Totti Forrás: AFP/Tiziana Fabi


Totti ugyanis egyetért a szurkolókkal abban, hogy kihagyhatatlan a Romából, ez pedig szinte az összes edzőnek komoly gondot jelentett. A sakkozás Spalletti első időszakában kezdődött: feltolta csatárnak a középpályás poszthoz túl keveset futó és még kevesebbet ütköző játékost. Nem is ment neki rosszul a hamis 9-es posztján, Claudio Ranieri is megtartotta ott.

Luis Enrique azonban visszatette középpályásnak az akkor már 34 éves Tottit (azután, hogy az első meccsén egyből lecserélte), így januárig kellett várni az első góljára. A spanyol edző bukása után érkezett a régi harcostárs, Zeman, aki balról induló, de szabadon mozgó csatárként használta az újra formába lendülő csapatkapitányt. Rudy Garcia is így tett, bár a francia gyakran centert játszatott vele úgy, hogy támadásoknál inkább a trequartista posztján kellett helyezkednie.

Tehát függetlenül attól, hogy ezzel használt vagy ártott a csapatnak,

mindenki kénytelen volt számításba venni Tottit

a stratégiája kidolgozásánál.

A fordulópont: Edin Dzeko

Totti nem nagyon szerette, ha a Roma középcsatárokat vásárol, hiszen ő is érezte, hogy a Garcia által kitalált poszton tud hasznosan játszani (37 évesen a Laziónak kettőt vágva mentett pontot a római derbin).

A Roma hiába költött rengeteg pénzt, centerre nem nagyon áldozott,

csak szélsőket és árnyékékeket vett. Az elmúlt öt évben az egyetlen komolyan vehető befejező csatár Mattia Destro volt (még 2012-ben), de az ő igazolása sem hozott áttörést.

Francesco Totti és Daniele De Rossi a klub két jelképe Forrás: AFP/Filippo Monteforte


Tavaly azonban már a szurkolók türelme is fogyni kezdett, eredményeket akartak a sok pénzből felépített csapattól, ezért Garcia vízválasztó lépésre szánta el magát, és elhozta a ManCityből Edin Dzekót. Nem volt kérdés, hogy Totti posztjára érkezik, hiszen a francia edző 4-3-3-as felállásában Róma királya (Il Re di Roma – Totti egyik beceneve) csak centerként jöhetett szóba.

Ezt szemlátomást Totti is elfogadta 39 évesen, de látva a bosnyák csatár szenvedését, úgy érezte, ezt ő is tudná hozni (Maicon reakciója egyszerűen frenetikus), ezért szót emelt a kevés játéklehetőség ellen.

Ki mellé állnak a szurkolók?

A római szurkolótábor kettészakadt: az egyik fele azt mondja, Totti tett annyit a klubért, hogy több tiszteletet kapjon (más szóval egyetért a játékossal, aki ugyanezt mondja magáról), a másik meg azt, hogy

egyetlen játékos sem lehet nagyobb a klubnál.

Az olasz sajtóban gyakorlatilag már mindenki, aki valaha egy egyeneset rúgott a labdába (vagy közelről látott ilyet) véleményt formált. Ronaldo szerint Totti legenda, és egy legendával nem szabad így bánni, amit az egykori válogatott csatár, Gianluca Vialli azzal kontrázott meg, hogy ő "Totti helyében két éve visszavonult volna."

A híres Totti-szelfi a Lazio elleni második gólja után Forrás: AFP


A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Totti nemrég írt alá hatéves szerződést a klubbal, ám már nem mint játékos, hanem mint az AS Roma nagykövete.

Érdemes meghallgatni a Juve-sportigazgató Giuseppe Marotta véleményét, mert nemrég a Juve is hasonló helyzetbe került Alex Del Pieróval. „Amikor lejárt a szerződése, egy évet hosszabbítottunk vele, de amikor bejelentettük a hosszabbítást,

Igaz, egy dologban mindig kérlelhetetlenek voltunk a Juvénál: nálunk mindig a klub az első.”

Mi lesz most?

A klub vezetői a létező legegyszerűbb megoldást választva ráparancsoltak az érintettekre, hogy üljenek le, és beszéljék át a nézeteltérésüket, hogy aztán kiadhassanak egy közleményt, nagyjából azzal a tartalommal, hogy "a jó hangulatú, baráti eszmecsere során közeledtek egymáshoz az álláspontok".

Francesco Totti Forrás: AFP


A Roma Empoliban játszik a következő fordulóban, és bár Dzeko végre gólt szerzett a hétvégén, nem kizárt, hogy Tottira komoly szerep hárul a botrányos formában levő toszkán kiscsapat ellen.