Vágólapra másolva!
Nem épült fel a sérüléséből, ezért nem játszhat a Paris Saint-Germain elleni keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján Vincent Kompany, a Manchester City labdarúgócsapatának belga válogatott védője.

Manuel Pellegrini, a manchesteri együttes vezetőedzője azt mondta, a közel egy hónapja harcképtelen Kompany részt vett a hétfői edzés első felében, de biztosan nem tud pályára lépni a mérkőzésen.

Kompany sérülése nem jött rendbe Forrás: AFP

- jelentette ki a chilei szakvezető.

A City a múlt héten értékes, 2-2-es döntetlent ért el Párizsban, így kedvező helyzetből várja az Etihad Stadionban sorra kerülő visszavágót. Ha a manchesteri együttes továbbjut, története során először kerül be a legjobb négy közé a BL-ben.