Vágólapra másolva!
Meglepetésre kikapott a Hertha labdarúgócsapata az alsóháztól menekülő Hoffenheim otthonában a német bajnokság 30. fordulójában, így lecsúszott a dobogóról. A nagy rivális Bayer Leverkusen ugyanis legyőzte a Frankfurtot, és fellépett a harmadik helyre.

Pedig jól kezdett a Hertha, a 26. percben Stark fejesével vezetést szerzett Hoffenheimben, de a hazaiak hét perc múlva Schär révén, ugyancsak fejesgóllal egyenlítettek.

A hazaiak a hajrában gyötörték be a győztes gólt, Uth természetesen fejesből volt eredményes (2-1).

Dárdai Pál Herthája már nem dobogós Forrás: AFP/Patrik Stollarz

A Leverkusen Kampl, Brandt és Bellarabi utolsó 20 percben szerzett góljaival verte 3-0-ra a Frankfurtot, a vendégeknél Huszti Szabolcs végig a pályán volt.

Nem jutott lehetőséghez Kleinheisler László, így a Werder Bremen nélküle okozta a forduló meglepetését, miután 3-2-re legyőzte az immár öt forduló óta nyeretlen Wolfsburgot. A brémaiak első gólját lövő Claudio Pizarro 102. alkalommal volt eredményes bajnoki meccsen a klub színeiben, ezzel a házi örökrangsor élére állt. A perui csatár az 1989 és 2002 között 101 gólt szerző Marco Bode csúcsát döntötte meg.

A címvédő és listavezető Bayern München 3-0-ra legyőzte a Schalkét, a Bajnokok Ligája-elődöntős müncheniek lengyel csatára, Robert Lewandowski kétszer volt eredményes, így immár 27 találattal áll a góllövőlista élén.

Eredmények, Bundesliga, 30. forduló:
Augsburg - Stuttgart 1-0 (1-0)
gól: Finnbogason (36.)

Darmstadt - Ingolstadt 2-0 (0-0)
gól: Rausch (51.), Wagner (85.)

Hoffenheim - Hertha 2-1 (1-1)
gól: Schär (33.), Uth (85.), illetve Stark (26.)

Bayer Leverkusen - Frankfurt 3-0 (0-0)
gól: Kampl (70.), Brandt (76.), Bellarabi (90.)

Werder Bremen - Wolfsburg 3-2 (1-1)
gól: Pizarro (32., büntetőből), Bartels (64.), Yatabaré (83.), illetve Guilavogui (36.), Dost (86.)

Bayern München - Schalke 3-0 (0-0)
gól: Lewandowski (54., 65.), Vidal (73.)