Vágólapra másolva!
Változatlan összetételű csapattal akar nekivágni a következő szezonnak Claudio Ranieri, az angol labdarúgó-bajnokságot hétfő este megnyerő Leicester City vezetőedzője.

Az olasz szakember úgy nyilatkozott: ha bárki le akarná szerződtetni bármelyik játékosát, annak "nagyon mélyen a zsebébe kellene nyúlnia", ő ugyanakkor minden futballistájának azt tanácsolja, maradjon a klubnál.

"Mindenkinek sokkal jobb, ha marad még egy évet, és majd meglátjuk, mi történik. A Bajnokok Ligája egy másik nagyon fontos sorozat, amelyben össze tudjuk mérni az erőnket más országok bajnokaival" - magyarázta a 64 éves edző.

Forrás: AFP

Ranieri azt mondta, ha valamelyik játékosa azzal keresné fel, hogy át akar igazolni egy másik együttesbe, így reagálna:

Az olasz szakvezető szerint alapesetben a legnagyobb klubok közül kerül ki a Premier League győztese, és úgy véli, ez a következő idényben, sőt, a következő tíz-húsz évben is így lesz.

Hozzátette, a Leicesteréhez hasonló siker ritka a szigetországi bajnokságban, és kiemelte a Nottingham Forest 1978-as, valamint a Blackburn Rovers 1995-ös diadalát.

"Nem tervezek igazolásokat, nekünk ugyanis

csak a mostani keretre. Ezt a csapatot akarom még tovább fejleszteni" - zárta nyilatkozatát Ranieri.