Vágólapra másolva!
Súlyos, 6-0-s vereséget szenvedett a Legia labdarúgócsapata hazai pályán a Dortmund ellen a Bajnokok Ligája első fordulójában. A lengyelek már 17 perc után háromgólos hátrányban voltak, pedig olyannyira a védekezésre akartak berendezkedni, hogy Nikolics Nemanja is csak a kispadon kezdett.

„Ezen a szinten elfogadhatatlan, hogy ennyire gyengén védekezzünk. Az első gólt a pályán lévő legalacsonyabb játékos, Götze fejelte, a második gólt is rögzített pozíció előzte meg" – nyilatkozta a mérkőzést követően Nikolics Nemanja a Legionisci.com portálnak.

A válogatott csatár – akinek kedvéért Bernd Storck szövetségi kapitány is elutazott a varsói mérkőzésre – meglepetésre a kispadon kezdett, és csupán a 63. percben léphetett pályára.

Nikolics csupán 27 percet kapott Forrás: NurPhoto/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik

„Nagyon csalódott voltam, hogy nem kerültem be a kezdőcsapatba. Az én helyem a pályán van. A meccs előtt mondtam az edzőnknek, hogy jó állapotban vagyok, és szeretnék játszani abban a rendszerben, amelyet kitalált erre a mérkőzésre. Azzal indokolta a döntését, hogy az első 60 percben inkább a védekezésre összpontosítunk, és utána beállhatok majd. A taktika negyedóra alatt csődöt mondott" – tette hozzá.

Nikolics azt mondta, ő azért maradt a Legiában, hogy játsszon a Bajnokok Ligájában, és nem azért, hogy a kispadon ücsörögjön.