Vágólapra másolva!
Az RB Leipzig elleni idegenbeli mérkőzés előtt Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője berlini főhadiszállásán adott interjút az Origónak. A magyar futball legnépszerűbb szakembere elmondta, mi viseli meg jobban a vereségnél, hogyan képes folyamatosan a maximumon pörögni két éve még bukdácsoló csapatával, és mi az a furcsa kör, amitől teljes az élete. Az is kiderül, miért lehetnek boldogok annak a kukásautónak a dolgozói, amely karácsony előtt befordul Dárdai Pálék utcájába. Nagyinterjú.

A Hertha szombaton rangadóra utazik Lipcsébe, a második a harmadikat fogadja, napokkal ezelőtt minden jegy elkelt. Milyen gondolatok járnak a fejében a meccs előtt?
Az igazság az, most egy kicsit hiányosak vagyunk, kiesett szinte az összes belső védőm, az U23-as és az U19-es keretből lett felhozva két fiatal, Jordan Torunarigha és Florian Baak. El kell döntenem, bedobom-e őket a mély vízbe, vagy sem. Nem igazán vagyunk most egyben, a legutóbbi meccsünk sem sikerült igazán jól.

Mi lehet ennek az oka?
Agyilag kezdenek fáradni a játékosok, a mi játékrendszerünkben nagyon sokat kell gondolkodni. Mi történik, olvasni kell a játékot, úgy néz ki, kezdünk kicsit elfáradni, az edzések is ezt mutatják.

A Bundesliga egyetlen magyar vezetőedzője, Dárdai Pál Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Annegret Hilse

Azt mondta, a Werder Bremen ellen 7-8 játékosa is formán kívül futballozott. Egy hét leforgása alatt lehet ezen változtatni?
Nehezen. Próbáljuk őket kimozdítani a napi rutinból, a megszokottságból, az automatizmusokból.

A pofon után ki áll talpra?

A 2016–2017-es szezon kezdetén erre csak kevesen számíthattak: szombaton (15.30-tól) telt ház előtt rendezik Lipcsében a német bajnoki forduló csúcsmeccsét, magyar főszereplőkkel. A második helyezett RB Leipzig Gulácsi Péterrel a kapuban és Lőw Zsolt másodedzővel a kispadon fogadja Dárdai Pál harmadik helyen álló Hertháját.
Mindkét klub messze a várakozásokon felül teljesít a szezonban, annak ellenére, hogy egy héttel ezelőtt egyszerre szaladtak bele egy váratlan pofonba. Az RB Leipzig az Ingolstadt otthonában veszítette el szezonbeli veretlenségét, a Hertha a Werder Bremen ellen bukta el hibátlan hazai mérlegét, sorozatban hat győztes meccs után.

Legutóbb milyen trükköt eszelt ki?
Elvittük a srácokat lézerharcozni, egy óra után nekem kellett rájuk szólni, hogy akkor most hazamegyünk. Alaposan megizzadtak a nagy versengésben. Sajnos nem minden héten van ilyenre lehetőségünk.

Ön híres a különleges edzésmódszerekről, a szokatlan feladatokról. Nem nehéz állandóan kitalálni valami újat, meglepni a csapatot?
Nem, mert Berlin nagy és izgalmas város. Kosárlabdázni, röplabdázni, kerékpározni rendszeresen szoktunk, emellett mindig kiötlünk valamit.

Második otthona a berlini Olimpiai Stadion Forrás: Picture-Alliance/AFP/Thomas Eisenhuth

Gyakorlatilag 0–24 órában a labdarúgással foglalkozik. Átérzi közben, hogy Berlin Európa egyik legvonzóbb, legizgalmasabb városa lett?
Ezért játszik nálunk Salomon Kalou (a Hertha BL-győztes csatára – a szerző), nem azért, mert nagycsapat vagyunk, vagy annyi pénzt fizetünk. Ő választott minket, de ez még azelőtt történt, hogy kineveztek volna vezetőedzőnek. Egy ilyen klassz városba könnyebb elcsábítani egy külföldi futballistát, viszont nem tudunk annyit fizetni, mint esetleg más együttesek.

Két éve 14 forduló után 14 ponttal állt a Hertha, egy éve ilyenkor 23 pontjuk volt, most pedig 27-nél tartanak. Mitől lesz egyre jobb és jobb a csapata?
A klub profilja, hogy az akadémiáról épít be játékosokat, ha pedig igazol, akkor fiatalokat szerződtet. Őket vegyítjük azokkal az idősebb vezéregyéniségekkel, akik példaképek a csapatban.

Legalábbis jelenleg. Ez egy nagyon kemény és összetett munka, nemcsak én állok mögötte, hanem a teljes stáb, aki velem, mellettem dolgozik. Benne van a kapus-, a fitnesz- és a pályaedző, az összes dolgozó.

Egy pécsi srác, aki meghódította Berlint Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Reinhardt

Keserű pirula lenyelésével indult a szezon, az Európa Liga selejtezőjében a dán Bröndby kiejtette a Herthát. Mennyire fáj ez decemberben, látva a csapat remek bajnoki szereplését?
Semennyire. A szezon elején kijelentettem, hogy meghajtom a játékosokat, mert a bajnokság közben is fáradtan kell mérkőzéseket nyerni. Azt mondtam, ha terhelt állapotban meg tudják verni a Bröndbyt, akkor érettek vagyunk erre a történetre. Ha nem, akkor nem. Nem sikerült. Az volt a célunk, hogy bejussunk az Európa Liga csoportkörébe, de most azt mondom, hogy nem zavar a kiesés, mert ettől tudtunk ilyen kiváló őszt futni. Ha 2017-ben összejön, már egy kicsit jobbak leszünk. Az elvégzett munka és az új játékosok miatt. Jobban fogjuk bírni a terhelést.

Az első

Szombaton első tétmérkőzését vívja egymás ellen az RB Leipzig és a Hertha BSC. A lipcseiek a 2012–2013-as szezonban még a Hertha tartalékcsapata ellen játszottak bajnoki mérkőzést.

A Bajnokok Ligájában szereplő Mönchengladbach a 12. helyen áll a bajnokságban, a BL-csoportkörből továbbjutó Leverkusen a 8. A Hertha Európa Liga-főtáblás indulását tavasszal elrabló Mainz a 11., az évről évre nemzetközi kupainduló Schalke a 10. Ezt látva felteszi a kérdést az ember, biztos hogy kell az az EL?
A Bajnokok Ligája nagyon megéri, de az Európa Ligának is megvan az előnye. A szponzor boldog, mert többet szerepelsz a tévében, a fiatal játékosnak lehetőséget tudsz adni, tapasztalatot szereznek. A nemzetközi mérkőzések keményebbek, gyorsabbak. Minél több meccset játszunk, annál többet tanulunk, csapatként csak így léphetünk előre.

A dán Bröndby augusztusban túl nagy falat volt Dárdai csapatának Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Paul Zinken

Miben lépett előre a Hertha az egy évvel ezelőttihez képest?
Tavaly sok pontot vesztettünk az utolsó percekben, de fontos, hogy ezen a téren is tapasztaltabbak lettünk, és tanultunk belőle. Idén már más a helyzet, egyértelműen javultunk ebben. Vagy nyerünk, vagy hazaviszünk egy pontot.

Ez látszódott a Hoffenheim és a Werder Bremen elleni mérkőzésen is. Fél tucat futballistámra rá se lehetett ismerni.

Mit tehet ilyenkor az edző?
Töri a fejét, gondolkodik, kérdéseket tesz fel.

Túl sokat edzettünk? Túl keveset? Lehet, hogy csak nem tudtuk feldolgozni azt, ami velünk történik. Egyszer kell nyernünk egy ilyen mérkőzést is, és okosabbak leszünk. Az ilyen szituációkat nem tudjuk szimulálni edzésen, nem pilóták vagyunk, a foci nem így működik,

nem tudjuk számítógépen kipróbálni, mi lesz élesben.

Ezek szerint megéri bevállalni a nemzetközi szerepléssel párhuzamosan egy gyengébb bajnoki eredményt?
Megéri. Azt kell felmérni, mennyire robusztus a csapatod. Bírják fizikailag, vagyunk elegen? Akkor is, ha ő és ő megsérül? Utazás és regenerálódás szempontjából a BL sokkal jobb, az Európa Ligában azért kemény, hogy csütörtökön kell pályára lépni, a hétvégén pedig már bajnoki meccsek következnek.

Az RB Leipzig ellen óriási mérkőzés vár rá és csapatára Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Annegret Hilse

A 2015–2016-os szezonban végig versenyben voltak a nemzetközi kupaindulásért, jelenleg BL-indulást érő helyen állnak. Meddig juthat el a Herthával 5-10 éven belül?
Több szempontból sem könnyű a helyzetünk. Elértünk egy olyan szintet, ahonnan nehéz lesz a következő lépcsőt megmászni.

Az 50 pont megszerzése a Herthának komoly teljesítmény.

Emellett tehetséges fiatalokat építettünk fel, mint Plattenhardt vagy Weiser, de ha bekopogtat egy topklub, nem tudjuk őket megtartani. Szerencsém akkor lenne, ha tavasszal meg tudnám fogni a 3-4. helyet, és bejutnánk a Bajnokok Ligájába. Akkor együtt maradnánk, a csapat pedig erősödne annyit, hogy éveken keresztül a tűz közelében tudjunk maradni. Ha egy játékos Berlinben és a BL-ben focizik, nincs nagy késztetése arra, hogy máshová igazoljon. Fordított esetben viszont minden futballista elgondolkodik. A végén nem az dönt, milyen az edzés, hanem az, milyen meccseken lépsz pályára.

21 évesen került a Herthához, 2011-ben, 286 Bundesliga-mérkőzéssel a háta mögött, klubrekorderként vonult vissza. Jobb edző lett ettől? Könnyebben szót ért ezáltal a bizonyítási vágytól égő fiatalokkal és a 30 fölötti játékosokkal, akik nem mindig kapják meg, amit akarnak?
Sokat kommunikálok a játékosokkal, megpróbálok mindenkinek segíteni. Ha valaki sokat ücsörög a cserepadon, annak azt tudom mondani, hogy

Jobban hangzik, ha nem arról mesélek, hogy én mennyire voltam jó, hanem arról, hogy én is kerültem hasonló helyzetbe, és jól jöttem ki belőle.

Nehéz közölni egy labdarúgóval, hogy nem léphet pályára?
Számomra ez a legnehezebb feladat. Amikor valaki jól edzett egész héten, de nem fér be a tizennyolcas keretbe vagy a kezdőcsapatba, pedig megérdemelné.

Ezek a döntések jobban megviselnek, mint egy vereség.

Egy rossz labdáért Dárdai senkit sem bánt Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Paul Zinken

A mostani szezonban a Hertha egyik erénye, hogy Dárdai Pál remekül építi be a tehetséges fiatalokat (Weiser, Brooks, Stark), akiket jól ötvöz a rutinos rókákkal (Ibisevic, Kalou, Jarstein). Ez lenne a titka?
Ez ugyanígy sikerült a magyar válogatottal és a Hertha utánpótláscsapatainál is. Úgy edzünk, hogy nincs a játékosokban gátlás, ezért ki tudják hozni magukból a maximumot. Ez a kulcsa annak, hogy eredményesek tudunk lenni.

Persze, labdarúgásról beszélünk, ahol a siker múlandó,

az eredményesség gyorsan megfordulhat. A focistáim gátlás nélkül játszanak, nincs bennük félelem, hogy mi történik, ha hibáznak. Egy rossz labdáért én nem bántok senkit.

Közeli helyeken

A Hertha és az RB Leipzig stadionját csupán 150 km választja el egymástól. Ez a legkisebb távolság mindkét csapatnak, amit ebben a szezonban egy idegenbeli mérkőzés előtt meg kell tenni.

Amikor Lucien Favre volt az edzője, ő egyszer azt mondta, hogy magából nem lesz edző.
Ez egy régi történet. Meccs közben nem fogadtam szót, megtagadtam az utasítását a pályán, másként vezényeltem a csapatot. Nyertünk, de a lefújás után behívott, és azt mondta, nehogy vezetőedzőnek képzeljem magam. Erre azt feleltem, hogy eszem ágában sincs. Futballistaként nem akartam mindenáron edző lenni.

Hol, mikor és mitől jött el a fordulat?
Még aktív játékosként, az utolsó pár évben elkezdtem gyerekeknek edzést tartani.

Feltűnően jól kommunikál, minden nyilvános szereplése profi és összeszedett, elég, ha csak visszagondolunk a szövetségi kapitányként adott első sajtótájékoztatójára. Ezekre az eseményekre tudatosan készül?
Ha a válogatott sajtótájékoztatójára felkészületlenül mentem volna, a magyar média azonnal szétszed. Azt mondtam el, amit meg tudok valósítani, senkit nem csaptam be. Felmértem a helyzetemet.

Őszintének kell maradni, ez nagyon fontos.

Ha valaki olyat mond, akkor egyből válaszolok rá. Ha kell, akkor élesebben, ha kell, akkor kritikusabban. Engem is lehet kritizálni, bármikor. Örömmel fogadom a jó kritikát, mert abból tanulok.

Dárdai Pálnak rengeteg szereplést le kell mondania Forrás: AFP/Daniel Roland

Ez adottság, vagy ezt is tanulnia kellett?
Sokat olvasok, mindennek utánajárok. Ennek is köszönhetem, hogy el tudom mondani értelmesen, amit szeretnék, nem hebegek, nem habogok.

Valaki megtanította önnek ezt?
A fiatal edzőket megpróbálják felkészíteni a pályán kívüli kihívásokra, interjúkra, kamera előtti szereplésekre. Szerencsém van abban, hogy az évek alatt számomra ez természetessé vált. Nekem a bukaresti válogatott mérkőzés is egy teljesen normális szituáció volt.

Mindenki rettegett, én meg jól éreztem magam.

Élveztem, hogy megint a pályán vagyok, hogy felnőtt játékosok között az öltözőben lehetek.

Hány interjút adott 2016-ban?
Fogalmam sincs. Nagyon sok interjút le kell mondanom. Ha minden magyar és német hívást felvennék, azonnal vége lenne az életemnek, nem csinálnék mást, csak reggeltől estig telefonálnék. Csak egy mondat, két mondat, nagyinterjú. Nem lehet mindent, vezetőedzőként jól kell beosztanom az energiámat, és ott van a családom is.

Hogyan lehet ezt a hatalmas médiafelhajtást bírni?
Az edzések és mérkőzések utáni sajtótájékoztatók rendszeresek, ott bárki kérdezhet. Nagyon sok interjút adok, a munkám, az eredményeim nyomán Németországban is megnőtt az ázsióm, egyre nagyobb ereje van annak, amit mondok, erre figyelnem kell. Rengeteg tévészereplést, akár komoly műsorokat is lemondok, mert én nem celeb vagyok.

Tudom, hogy otthon szinte mindent lefordítanak, de ezzel nem értek egyet, sokszor olyan fordítások vannak, hogy csak mosolygok rajta.

Az edző, aki mindig a futballról és a futballért beszél Forrás: AFP/Odd Andersen

Már fiatalon eldöntötte, hogy Németországban akar futballozni. Közel másfél évtizedet töltött a Bundesligában, illetve a másodosztályban. Gyerekként a Bayern Münchenről álmodozott, végül csak önön múlt, hogy nem lett a bajorok játékosa. Edzőként is ilyen gondosan felépített, céltudatos karrierterve van?
Nagyon nehéz tovább tervezni onnan, ahol most vagyok. Kezdésként a korosztályos csapatoknál akartam két-három évig tapasztalatot szerezni, aztán jöhetett volna a Hertha, majd a válogatott. Ez a szépen felépített terv kicsit összekuszálódott. Előbb lettem szövetségi kapitány, utána következett a Hertha első csapata. Bizonytalan, hogy ezt meddig tudja csinálni az ember, kell hozzá némi szerencse is. A bizalom megvan, végzem a munkám. Én egy furcsa ember vagyok.

Dolgozom, edzést tartok, hazamegyek, aztán visszajövök. Nekem ez az életem.

Másodszor is kikosarazná Uli Hoenesst, a Bayern München elnökét, aki anno szerződtetni akarta?
Ott azért még nem tartunk, hogy Münchenben legyek edző. Berlinben szeretném megállni a helyem, rengeteget tanultam az elmúlt két évben, a válogatottnál szintúgy.

A koromat nézve a legjobb helyen vagyok, nincs szükségem arra, hogy ennél tovább gondolkodjak.

Soha nem jut eszébe, hogy a Bayern München edzője is lehet Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Karl-Josef Hildenbrand

Ha igazak a hírek, néhányan azért megpróbálták töprengésre bírni.
Sok ajánlatot kaptam, akadt külföldről és a Bundesligából is. A kérők süket fülekre találtak. Jókor vagyok jó helyen.

Megtörik a jég?

A Hertha a hétvégén olyat tehet, amire 2015 decembere óta nem volt példa: egymás után két idegenbeli mérkőzést nyerhet meg. Két hete Wolfsburgban győztek Dárdaiék 3-2-re.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy nem szabad önt túldimenzionálni. Látva, amit a magyar válogatottnál, majd két szezon alatt a Hertha élén elért, azért ezt elég nehéz nem megtenni. Fel tudta dolgozni, milyen elképesztő sebességgel lett a magyar futballszakma megkerülhetetlen alakja?
Ezt érzem én is, és egy pillanatig sem akarok visszaélni ezzel.

Ahol tudok, ott segítek.

Arra is vigyázok, hogy milyen kritikát mondok. Nem olvasok sok újságot, nem hagyom magam senki által befolyásolni, elferdíteni.

Németországban mi a helyzet ezen a téren?
A második szezontól hatalmasat nőtt a szakmai elismertségem. Van úgy, hogy az első évben sokszor csak összejön valami, de arra, ami most a Herthánál történik, ezt már nem lehet ráfogni. Főleg úgy nem, hogy általában előre elmondom, mi lesz. Aztán megcsináljuk. Látják, hogy tudatosan végezzük a munkánkat, de én ezért keményen megdolgoztam. Semmit sem kaptam ajándékba.

Ha ezt elszúrom, akkor elszúrtam. Ez hatalmas bizalom a klubtól, ezzel nem szabad visszaélni.

Rábízták a Hertha vagyonát Forrás: MTI/EPA/DPA/Uwe Anspach

Akkor azt mondja, hogy Dárdai Pálban valójában semmi földöntúli nincs, egyszerűen csak őszinte, és keményen dolgozik?
Céltudatos vagyok. Kitűzöm a célt, rettentő keményen dolgozom érte, és elérem. Már gyerekként is ilyen voltam, majd később a magánéletben is. Akartam egy szép, sportoló feleséget, megszereztem.

Egyetlen dolgot sajnálok, hogy az egyetemet abbahagytam az első év után. Ezt megbántam.

„Megpróbáljuk. Elbukunk. Győzünk” – szól a Hertha angol (!) nyelvű mottója. Ön tud azonosulni ezzel?
A törzsszurkolók az elején morogtak, a fogadtatása nem volt pozitív, transzparensekkel is tiltakoztak, de már kezdenek hozzászokni. Magam is nehezebben barátkoztam meg vele, mégiscsak egy német klub vagyunk. De érthető a törekvés, a vezetés keresi az újat, próbál nyitni a fiatalabb generáció vagy a külföldiek felé. A cél, hogy a korábbinál nagyobb figyelmet kapjunk, ez ennek a projektnek a része.

Megszólítani egy új generációt: a 124 éves berlini startup, a plakát alján az új mottóval Forrás: Origo

A Dárdai-könyvet olvasta?
Olvastam, igen.

Német nyelven kapható lesz?
Kicsi vagyok én még ahhoz, hogy Németországban könyveket írogassak.

Talán azok is meríthetnek belőle némi erőt, akiknek az életútjuk nehézségekkel volt kikövezve.

Lesz folytatása?
Nincs tervben, hogy még egy könyvet írok. Mondjuk ezt a kötetet sem terveztem, de óriási nyomás volt rajtam. Megcsináltuk, elkészült, nem lett rossz. Hogy mi az üzenete ennek a könyvnek? Talán az, hogy

magyarként is el lehet érni valamit külföldön, akármilyen nehéz is az életed.

Van olyan edző a nemzetközi mezőnyben, akire felnéz?
Nincs, nem lesek senkit, nem másolok gyakorlatokat.

És ha a végterméket nézzük?
Jupp Heynckes Bayern Münchene egy jó „végtermék” volt. Abban benne volt a német labdarúgás, és a támadófutball is. Az én szememben az volt a legjobb foci.

Jupp Heynckes müncheni futballja nagy hatást gyakorolt Dárdaira Forrás: AFP/Robert Michael

Egyébként van ideje a Bundesligán kívül meccseket nézni?
A Bajnokok Ligáját követem, de estére sokszor elfáradok, és nem mindig nézem végig. Mivel nem indultunk nemzetközi kupában, leginkább a Bundesligára koncentrálok és az ellenfelekre.

Márciusban újra láthatjuk a pályán? (2017 tavaszán rendezi a Hertha Marcelinho emlékmérkőzését, amelyen a tervek szerint Dárdai Pál is mezt húz – a szerző.)
Ha egészséges leszek, akkor feltétlenül. De azt azért tegyük hozzá, ha egy meccset lejátszom, két hétig sántikálok a bokám miatt. Aztán helyrejön.

Javuló tendencia

Dárdai Pál a 2015–2016-os szezonban mérkőzésenként átlagban 1.47 pontot szerzett a Herthával. A 2016–2017-es szezonban ez a szám 1.93.

Van most valami szakmai kapcsolata a magyar futballal?
Nincsen.

Magyar bajnoki mérkőzést nézett mostanában?
Nem láttam, nagyon le vagyok terhelve. Édesapámtól hallom a híreket, arról is, ha feltűnik egy-egy tehetséges fiatal, akire érdemes figyelni.

Kérem, árulja el, ennek a kukás képnek mi a története?
Szinte az összes kukással jóban vagyok a városban. Pont itt jártak a klubháznál, eszembe jutott, hogy csináljunk egy képet, mert passzolt a szerelésemhez. Nagyon örültek neki, emberi pillanat volt.

Az az ember érzése, hogy a magyar futballközegben egy ilyen kép soha nem készülhetne el. És mégis, rendkívül pozitív üzenete van.
Ezen nincs mit szégyellni, jó munkát végeznek. Akik az utcánkban dolgoznak, karácsonykor mezt is kapnak, sőt, tavaly az egyikük gyerekének labdát is küldtem, állítólag futballista lesz.

Közvetlenül a lipcsei mérkőzés után, december 21-én Kleinheisler László csapata, a Darmstadt ellen játsszák idei utolsó találkozójukat. Lesz még idő felkészülni a karácsonyra?
Otthon már intéznek mindent, a gyerekek végeznek a sulival, és a meccs után tűzünk haza. Karácsonykor együtt van az egész család,

Az első két napon találkozom a családtagjaimmal, utána pedig disznóvágás következik, az a fénypont. Szilveszter pedig munkanap, jól megtáncoltatom a feleségemet.

Láthatjuk még Dárdai Pált a Német Kupa döntőjében, amelyet minden évben a berlini Olimpiai Stadionban rendeznek?
Ez attól is függ, hány évig dolgozhatok még a Bundesligában. A tribünön általában ott vagyok, tavaly nem mentem el, mert mérges voltam az elődöntő után.

Hozzáteszem, a Dortmund megérdemelten ejtett ki minket.

Jövőre különösen szép lenne a fináléba jutni, hiszen a Hertha alapításának a 125. évfordulója lesz.

Robert Lewandowski a Német Kupa-serleggel. Jövőre lesz 125 éves a Hertha, óriási siker lenne a berlini csapatnak a kupadöntőben szerepelni Forrás: AFP/Tobias Schwarz

Nem bántotta soha, hogy nem került be az évszázad Hertha-csapatába, amelyben Király Gábor a kapus?
Gabi a legjobb volt, még most is beraknám a kapuba, ha itt lenne.

Számomra egy ilyen csapat nem mérvadó, nem ez dönti el a sorsomat.

Szemmel tartja a Bundesliga magyarjait?
Természetesen követem őket, mindig megnézem, hogyan játszottak, az interjúkat elolvasom.

Kár, hogy Stieber Zoltán egyik klubtól a másikhoz került, valahogy mindig a rövidebbet húzza.

Kleinheisler Lászlót is kölcsönadta a Werder. Nem látom most azokat a markáns játékosokat, akik egy Lisztes Krisztiánhoz, Szabics Imréhez, Huszti Szabolcshoz, Király Gáborhoz hasonló karriert futhatnának be.

Nagy Ádám jó helyen van a Serie A-ban?
Az a véleményem, hogy nyugodtan választhatott volna másik bajnokságot, ahol támadóbb focit játszanak. Szerintem megélne a Bundesligában is, ajánlották a Herthába, de az utánpótlásunkban nagyon sok tehetséges játékos szerepel a 6-os poszton, az anyagi forrásaink pedig korlátozottak, azt a keveset inkább támadókra költjük.

Nagyon szeretne egy komplett szezont produkálni Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Peter Steffen

Milyen helyet foglal el szakmai életében a 2016-os év?
Érdekes év volt az idei. Nagyon sok pontot gyűjtöttünk a Herthával, a kupában is régen jutottunk ilyen messzire, összességében csak pozitív dolgokat tudok mondani.

Ha ez sikerül, felőlem kezdhetjük gyengébben a következő idényt. Ezt kell még összerakni. A magyar válogatott is szépen szerepelt, remekül éreztem magam az Európa-bajnokságon, nem panaszkodhatom.