Vágólapra másolva!
A létező legkisebb meglepetést okozva Cristiano Ronaldo kapta a FIFA The Best névre keresztelt, az év legjobbjának járó elismerését. A legjobb női játékos megvédte címét, a legjobb edzőt a Premier League adta, a Puskás-díj pedig Malajziába került. A sok-sok öltöny mellett azért némi humor is volt a FIFA-gálán.

Kezdjük az elején, úgyis mindenkit az érdekel: az év legjobb férfi labdarúgója az idén Bajnokok Ligáját és Európa-bajnokságot nyerő, negyedik Aranylabdáját bezsebelő portugál Cristiano Ronaldo lett, megelőzve Lionel Messit és Antoine Griezmannt. A díjat átvevő portugál nem felejtett el egy kicsit odaszúrni a gálától távol maradó katalánoknak. De minderről kicsit később.

Ez még pont nem volt meg neki Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Először a FIFA FifPro World 11-be, azaz a 2016-os év álomcsapatába beválasztott legjobbak vehették át jól megérdemelt díjukat. Amit Nadine Kessler, a 2014-ben az év női futballistájának választott, azóta már visszavonult német klasszis, és Ázsia egykori legjobbja, Nakata Hidetosi adott át. A World 11-be 55 nevezés érkezett, a szavazatok alapján pedig így áll föl a csapat:

FIFA World 11

Manuel Neuer (német, Bayern München), Dani Alves (brazil, Juventus), Gerard Piqué (spanyol, Barcelona), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Marcelo (brazil, Real Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid), Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Lionel Messi (argentin, Barcelona), Luis Suárez (uruguayi, Barcelona) és Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid).

A barcelonai játékosok a két nap múlva esedékes Király Kupa-kötelezettségük miatt kimentették magukat, a többiek azonban elmondták az ilyenkor kötelező „nagyszerű dolog a világ legjobb játékosai mellett állni” szöveget.

Nagy mosolyt! Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Ismerős arcok a nézőtéren:

És itt hívnánk föl a figyelmet Dani Alves mesés zakójára!

Ezt követően egy kisfilmben emlékeztünk meg a 2016-ban elhunyt két legendás játékosról, a holland Johann Cruyffról és a brazil Carlos Albertóról.

A legjobb közönség díjára a holland ADO Den Haag, az Eb-n remeklő izlandi szurkolók, a liverpooli Európa Liga-találkozón a You Will Never Walk Alone-t szívmelengetően együtt éneklő Liverpool- és Dortmund-drukkerek pályáztak.

A díjat a dél-afrikai Lucas Radebe és a 2018-as oroszországi világbajnokság nagykövete, Jelena Iszinbajeva adta át a Liverpool és a Borussia Dortmund képviselőinek, akik a szavazatok 45,92 százalékát gyűjtötték be.

Az év legjobb, női csapatot irányító edzője, a németekkel nyáron olimpiai bajnoki címet nyerő Silvia Neid, a döntőt éppen a németek ellen elveszítő svéd Pia Sundhage (aki az amerikai csapattal nyert korábban vb-t), valamint a címvédő amerikai Jillian Ellis közül került ki. 2010 és 2013 után újra Silvia Neid mondhatta el a köszönőbeszédet.

A Fair play díjat a kolumbiai Atlético Nacional elnöke, dr. Juan Carlos de la Cuesta vette át Carles Puyoltól. A kolumbiai csapat azzal érdemelte ki az elismerést, hogy novemberben, a Chapecoense tragédiája után lemondtak a Copa Sudamericana trófeájáról, amelyért a repülőgép-szerencsétlenségben odaveszett brazil csapattal kellett volna megmérkőzniük.

2016 legjobb, férfi csapatot irányító edzője a Leicester Cityvel minden képzeletet felülmúló szezon végén Premier League-győzelmet ünneplő Claudio Ranieri, a Real Madriddal szinte már verhetetlen Zinedine Zidane, valamint a portugál válogatottal először világversenyt – a nyári Európa-bajnokságot – nyerő Fernando Santos állt sorba.

A talán legnívósabb versengést végül az olasz maestro nyerte,

akinek az önkritikus (töredelmesen bevallotta, hogy nem sok babér termett neki a kispadon) Diego Maradona adta át a míves kupát.

És ő volt az első, aki a nagy ünnepélyesség közepette el mert sütni egy viccet: „65 éves vagyok, a legjobb korban, hogy elkezdjek edzősködni.”

A FIFA életműdíját egy csöppet sem kispályás játékos, a futsal brazil géniusza, Falcao vehette át az ukránok korábbi aranylabdás gólvágójától, a válogatott jelenlegi szövetségi kapitányától, Andrij Sevcsenkótól.

Az év legszebb góljáért járó Puskás-díjért a brazil Marlone félollója, a venezuelai Daniushka Rodríguez cselsorozatot lezáró rövid felső sarkos bombája és a malajziai Mohd Faiz Subri nehezen besorolható lövése volt versenyben.

Az biztos, hogy a díjat átadó brazil Ronaldónál keresve sem találhattak volna alkalmasabb személyt.

Mohd Faiz Subri az alkalomnak kijáró meghatottsággal vette át a díjat, majd miután a telefonjában megtalálta a köszönőbeszéd szövegét, fel is olvasta.

A Puskás-díj eddigi nyertesei:

2009: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United) - FC Porto-Manchester United, Bajnokok Ligája-negyeddöntő
2010: Hamit Altintop (török, Bayern München) - Kazahsztán-Törökország, Európa-bajnoki selejtező
2011: Neymar (brazil, Santos) - Santos-Flamengo, brazil bajnoki mérkőzés
2012: Miroslav Stoch (szlovák, Fenerbahce) - Fenerbahce-Genclerbirligi, török bajnoki mérkőzés
2013: Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain) - Svédország-Anglia, barátságos mérkőzés
2014: James Rodríguez (kolumbiai, AS Monaco) - Kolumbia-Uruguay, világbajnoki nyolcaddöntő
2015: Wendell Lira (brazil, Goianesia) - Atlético-GO - Goianesia, brazil Goiás állami bajnokság
2016: Mohd Faiz Subri (malajziai, Penang) - Penang-Pahang, malajziai bajnoki mérkőzés

Az év legjobb női labdarúgója az amerikai Carli Lloyd, a német Melanie Behringer és a brazil Marta közül került ki. A díjat a legendás hosszú hajkoronájától már megváló, de az idő haladtával csak egyre sármosabb Gabriel Batistuta adta át, méghozzá Carli Lloydnak, aki ezzel megvédte 2015-ben szerzett címét.

A hab a tortán, természetesen, az év legjobb férfi játékosának kiválasztása volt. A három döntős, Antoine Griezmann, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo az alábbi imponáló statisztikákkal szállt versenybe a díjért:

A létező legkisebb meglepetésre Cristiano Ronaldo nevét mondta ki Gianni Infantino.

"Nem először vagyok itt, de ezt a díjat most először nyertem meg, és nagyon boldog vagyok, mert ez egy nagyon fontos díj. 2016 életem, karrierem legjobb éve volt, amit most megkoronáz ez a trófea" – mondta a portugál, aki így az UEFA Év Játékosa és a France Football Aranylabdája után az év harmadik egyéni elismerését is hazavihette.

Nagyon jó éve volt valakinek:

Búcsúzóul még odaszúrt egyet a barcásoknak, fájlalva, hogy nem tudtak ott lenni a díjátadón – nyilván, hogy együtt tapsoljanak a publikummal.

A FIFA Év játékosa-díj győztesei:

1991: Lothar Matthäus (német, Internazionale)
1992: Marco van Basten (holland, AC Milan)
1993: Roberto Baggio (olasz, Juventus)
1994: Romario (brazil, FC Barcelona)
1995: George Weah (libériai, PSG, AC Milan)
1996: Ronaldo (brazil, FC Barcelona)
1997: Ronaldo (brazil, FC Barcelona, Internazionale)
1998: Zinedine Zidane (francia, Juventus)
1999: Rivaldo (brazil, FC Barcelona)
2000: Zinedine Zidane (francia, Juventus)
2001: Luis Figo (portugál, Real Madrid)
2002: Ronaldo (brazil, Real Madrid)
2003: Zinedine Zidane (francia, Real Madrid)
2004: Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2005: Ronaldinho (brazil, Barcelona)
2006: Fabio Cannavaro (olasz, Juventus, Real Madrid)
2007: Kaká (brazil, AC Milan)
2008: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
2009: Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
A FIFA-Aranylabda győztesei:
2010: Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
2011: Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
2012: Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
2013: Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
2014: Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
2015: Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
A FIFA Év játékosa-díj győztesei:
2016: Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)