Vágólapra másolva!
Olaszországi pályafutása talán legnehezebb napjaiban ültünk le beszélgetni Nagy Ádámmal, a Serie A-ban szereplő Bologna labdarúgójával és az európai topligák jelenleg legértékesebb magyar játékosával, aki a klub edzőközpontjában fogadta az Origót. Szombat este a november óta veretlen, BL-nyolcaddöntős Napoli 7-1-re nyert a Renato Dall'Ara Stadionban, a magyar válogatott középpályása az első perctől a pályán volt. Két nappal a történelmi találkozó után és két nappal a Milan elleni összecsapás előtt a Napoli ellen szerzett tapasztalatokról, az olasz futballról, csalóka statisztikáról, szükséges gengszterségről, a játékostemetőről és a város gasztronómiájáról is beszélgettünk.

Ezt akár egy brazil válogatott focistától is kérdezhetnénk, de az ön válaszára vagyunk kíváncsiak: mennyire nehéz feldolgozni egy 7-1-es vereséget?
Én az a típus vagyok, aki egy-két napig is emészti magát, ha nem ment jól a játék, pláne ha vereségről van szó. A mostani esetben azért segít, hogy szerdán már egy újabb fontos meccsünk következik a Milan ellen, nincs idő rágódni. Persze a fejemben ott motoszkál a hétvégi mérkőzés, de két nap múlva tökéletesen tiszta fejjel kell felmenni a pályára, ehhez pedig túl kell lépni a történteken. Kitörölni nem lehet, vagy úgy tenni, mintha meg sem történt volna.

Az első félidőben láthattunk öt gólt, két piros lapot és egy kihagyott tizenegyest. Élt már át hasonló 45 percet?
Még most is nehéz róla beszélni, hiszen nem egy szimpla vereségről van szó. Dühítő, de már nem tudunk rajta változtatni, most az a legfontosabb, hogy tanuljunk belőle.

Szombat este a Bolognának nem volt ellenszere a nápolyi akciókra Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Hogyan kell elképzelni egy öltözőt egy ekkora vereség után?
Hét kapott góllal sétáltunk le a pályáról, nyilván

síri csend volt, és nyomasztó hangulat, lehorgasztott fejjel ült mindenki.

Tíz perc elteltével azonban kezdtek jönni a pozitív gondolatok és buzdítások, hiszen az élet megy tovább.

A legnagyobb olasz sportlap, a La Gazzetta dello Sport a mérkőzés másnapján azt írta, a Napoli középpályája olyan volt, mint egy tornádó. Belülről mennyire érezte így?
Jól jellemezték, de én a támadóikról is ugyanezt mondanám, a széleken rendkívül gyorsak voltak, és ezt eredményesen használták ki. Persze ehhez a mi egyéni hibáink is kellettek, egy ilyen szintű ellenféllel szemben ez megengedhetetlen.

Nagy Ádám 21 évesen alapember a Bolognában, 23-ból 17 bajnokin kezdő volt Forrás: Bologna FC/Gianni Schicchi

Ha szabad némi kritikával illetni az edzőjét, Roberto Donadonit: a Napoli két hete úgy győzte le idegenben a Milant, hogy az első tíz percben két gólt szerzett két gyors kontrából. Egy hete a 18. helyen álló Palermo viszont elcsent egy pontot a nápolyiaktól azzal, hogy leparkolta a buszt a tizenhatosra. Nem vállalt túlzott kockázatot a Mister azzal, hogy a mérkőzés elején bátran le- és kitámadtak, aminek az lett az eredménye, hogy a 7. percben már 0-2 volt az állás?

A taktikát minden részletre kiterjedően átbeszéltük, az elképzeléssel nem volt gond, a kivitelezésbe azonban hiba csúszott. Nem bánom, hogy agresszívan mentünk ki a pályára, nyílt sisakos meccset játszottunk, 0-2-nél tizenegyest rontottunk, de 1-3-nál is éreztem annyit a meccsben, hogy vissza tudunk jönni. Sajnos nem sikerült, így utólag nyugodtan mondhatja bárki, hogy nem volt jó a stratégia.

Beszéljünk a pozitívumokról is: fantasztikus volt élőben látni, ahogyan a Bologna szurkolói az 1-7-es eredmény ellenére a lefújás után is éltették a csapatot. Kívülállóként ez egy különleges momentumnak tűnt, belülről is az volt?

mert ezzel az eredménnyel a saját szurkolóinkat hagytuk cserben. Lélekemelő volt a buzdításuk, ahogyan az első perctől az utolsóig énekeltek és szurkoltak nekünk, függetlenül attól, mennyi volt az állás. Ami megtörtént, az megtörtént, de ők mögöttünk állnak és támogatnak, ez hatalmas motivációt jelent.

Most a 14. helyen áll a Bologna, igaz, ha szerdán bepótolja az elmaradt mérkőzését, akár a 10. is lehet. Volt olyan pontja a szezonnak, amikor eszébe jutott, hogy nem lenne jó kiesni?
Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de még eszembe sem jutott a kiesés. Nagyon sűrű a mezőny közepe, voltunk a tizedik hely környékén is, és a csapat erejét tekintve az a reális helyünk.

A magyar sportsajtó előszeretettel emlegeti a Bologna talizmánjaként, arra a statisztikára alapozva, hogy a Bologna szerzett gól nélkül kapott ki azon a négy mérkőzésen, amelyen nem lépett pályára. A közelmúltban csalókának nevezte ezt a statisztikát.
Örülök, és jólesik, ha pozitív hangnemben írnak rólam, de valljuk be, a Napoli elleni mérkőzés nem tett túl jót a statisztikai mutatóknak, mindenki látta, hogy Nagy Ádámmal a kezdőben is ki tud kapni a Bologna.

Célom, hogy idővel vezéregyéniséggé váljak a csapatban, de még nem tartunk ott, hogy tőlem függjön a Bologna eredményessége.

Tudja, hogy nem talizmán, de csapata vezére akar lenni Forrás: Bologna FC/Daniela Santoni

Általában hogyan és mikor tudja meg, hogy egy mérkőzésen a kezdőcsapatba nevezik-e? Szoktak beszélni erről az edzővel?
A mérkőzés előtti napon derül ki, ki játszik, és ki nem, de ezt nem indokolják meg személyesen. Ez a felnőtt futball része, nem vagyunk már gyerekek, hogy magyarázatra szoruljon. Az edző feladata az aktuális taktikához kiválasztani a legjobb tizenegyet, nekem pedig az a feladatom, hogy mindig a maximumot nyújtsam az edzéseken, és a lehető legtöbbször legyek ott a pályán.

Legendás stadionokban lépett pályára ebben a szezonban, a Roma és a Lazio ellen a Stadio Olimpicóban, illetve az Inter ellen a San Siróban. Melyik létesítmény hagyta önben a legmélyebb nyomot?
Ez érdekes, mert történelmi jelentőségű stadionokban játszottam az elmúlt hónapokban, mégis

a Juventus arénája gyakorolta rám a legnagyobb hatást,

pedig Torinóban nem léphettem pályára. Lenyűgöző a stadion atmoszférája, igazi hidegrázós élmény volt, még a kispadról nézve is.

Érdemes egyszer ellátogatni a Juventus Arénába Forrás: Roselli/NurPhoto/Loris Roselli

Az elmúlt öt év átigazolásait tekintve az olasz kluboknál egyedül a Premier League csapatai termeltek magasabb bevételt játékosok eladásából, azaz a spanyol, a német és a francia ligát is megelőzi a Serie A ebben a tekintetben. Ennek ellenére Magyarországon divatos játékostemetőnek nevezni az olasz ligát, talán azért, mert az elmúlt években a magyar futballisták nem állták meg ott a helyüket. Mi erről a véleménye?
Nem mindenkinek megkérdőjelezhetetlen fejlődési pont az olasz bajnokság, ez előfordulhat. Sajnálom, ha egyeseknek kevésbé jött össze a Serie A-ban, és ezért úgy gondolnak az emberek Olaszországra, mint egy játékostemetőre.

Mindent elkövetek annak érdekében, hogy az én utam itt kizárólag felfelé íveljen.

Mondhatjuk, hogy Nagy Ádám leszámol a hiedelemmel?
Semmiképpen sem emelném magamat az Olaszországban korábban szerencsét próbáló játékosok fölé, de igen,

Kérdezgettük önről a Bologna szurkolóit, kivétel nélkül szeretettel beszéltek Nagy Ádámról. Volt, aki azt mondta, hogy a legősibb egyetem városának klubja tudatosan intelligens futballistákat keres a piacon, és ön nagyon passzol ebbe a képbe.
Örülök, ha ezt gondolják rólam.

Néha talán túlságosan is jófiúnak tűnök, amit azért próbálok levetkőzni, mert néha bizony gengszternek kell lenni, ha győztesen akarok lemenni a pályáról.

Erre itt jöttem rá, és szépen, lassan kezdem elsajátítani.

Nagy Ádám a gengszterek keménységével döntené le a játékostemető-mítoszt Forrás: FOTOSCHICCHI/ Gianni Schicchi

Korábban említette, hogy a játékosok hozzáállásában érezhető különbség egy topligás, illetve egy NB I-es csapat edzésén, külföldön keményebbek egymással a csapattársak, odalépnek a tréningen is, hiszen mindenki harcol a játéklehetőségért. Ez is segít abban, hogy gyorsabban gengszterré váljon a pályán?
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy páros lábbal szállunk egymásba, de

Ez a tűz abszolút pozitív hatással van a csapatszellemre, és nekem is segít agresszívabbá válni, illetve a gyors gondolkodást és döntéshozást is fejleszti.

Volt már része ilyen összetűzésben az edzésen?
Igen, egyszer volt rá példa. Ha nem is az edzés után rögtön, de másnap fátylat borítunk, mosolygunk rajta, vagy épp ugratjuk egymást.

Eddig inkább német edzőkkel akadt dolga, Thomas Doll-lal a Ferencvárosnál, Bernd Storckkal a válogatottnál dolgozott. Most egy olasz, Roberto Donadoni az edzője. Miben látja a legnagyobb különbséget a két felfogás között?
Egyértelműen a taktikai felkészülésben, ami a Fradiban és a válogatottban is megvan, de itt teljesen más szinten, sokkal nagyobb hangsúlyt kap.

A játékosként vb-ezüstérmes Roberto Donadoni 2015 óta irányítja a Bolognát Forrás: NurPhoto/Silvia Lore/NurPhoto/Silvia Lore

Ezt hogyan kell érteni, tud erre példát mondani?
Rengeteget gyakorolunk, az edzéseken szimuláljuk az ellenfelek várható játékrendszerét, és erre próbálunk a lehető legjobban, a lehető legtöbb variációval felkészülni.

Márciusban a magyar válogatott sorsdöntő világbajnoki selejtezőt vív az Eb-győztes portugálok ellen Lisszabonban. Motoszkál már a fejében a mérkőzés, illetve mit vár az összecsapástól és a magyar csapattól?
Talán még fiatal fejjel gondolkodom, de úgy állok neki a mérkőzésnek, mint a nyári Európa-bajnokságnak, tehát úgy kell útnak indulnunk, hogy meg akarjuk nyerni. Ez lehet, hogy őrültségnek hangzik, de

Rettentő nehéz lesz előrébb végeznünk, de meg kell mutatnunk, hogy fel tudjuk venni a versenyt az erősebb csapatokkal is.

Önbizalom és hit nélkül nincs győzelem Forrás: BELGA/AFP/Bruno Fahy

Budapesten nőtt fel, fél éve él Olaszországban. Hiányzik valami otthonról?
Természetesen igen, a szüleim, a testvéreim és a barátaim hiányoznak, de ez nem panaszkodás a részemről, hiszen én választottam a külföldi életet.

Végezetül hadd teszteljük a felkészültségét a város híres gasztronómiájából. Mi a probléma azzal, ha azt mondjuk, bolognai spagetti?
Erre pont tudom a választ, a Magyarországon ismert bolognairól itt nem is hallottak, két teljesen különböző ételről van szó. De hasonló az otthon ismert olasz paradicsomleves, mert azzal sem találkoztam még.

(A válasz helyes, a ragù alla bolognesét kizárólag tagliatelle tésztával fogyasztják, és állagában, illetve ízében is eltér a magyar háztartásokban, éttermekben felszolgált bolognai spagettitől – a szerző.)