Vágólapra másolva!
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) döntése értelmében az FC Liverpool - amely május 25-én az AC Milan ellen lép pályára a Bajnokok Ligája döntőjében - a következő szezonban csak akkor indulhat a legrangosabb európai kupasorozatban, ha a Premier League-ben eléri a negyedik helyet.

A Vörösök vezetői korábban olyan kérelemmel fordultak az FA vezetőihez, hogy abban az esetben, ha megnyerik a BL-t, a negyedik helyezettet - amely jelenleg éppen a városi rivális Everton - "sorolják vissza" az UEFA-kupába.

"Csak a legjobb négy csapat képviselheti Angliát, és ezen még akkor sem változtatunk, ha a Liverpool győz az isztambuli fináléban" - áll az FA közleményében.

A Premier Leauge küzdelmeiből még két forduló van hátra, és az FC Liverpool csak az ötödik helyen áll három ponttal leszakadva az Evertontól, amely ráadásul eggyel kevesebb mérkőzést játszott. Az sem Rafael Benitez együttese mellett szól, hogy szombaton az Arsenal látogat az Anfield Roadra, míg az Everton az utóbbi időben gyengélkedő Newcastle Unitedet fogadja.