Vágólapra másolva!
Bár a 3-0-s Manchester United győzelmet hozó első mérkőzés után még úgy nyilatkozott Sir Alex Ferguson, hogy a legerősebb csapatával érkezik a budapesti visszavágóra, a megnyugtató előny és sérülések miatt változtat a két héttel ezelőtt látott gárdán a skót szakember. Persze így sem kell attól félni, hogy az ifikkel lép pályára az angol sztárcsapat, hiszen a lehetőséghez jutó Alan Smith, Wes Brown vagy Ryan Giggs neve régóta ismerősen cseng a szurkolók számára. A debreceni oldalon reálisan nyilatkoznak a játékosok az esélyeket illetően, de egyöntetű vélemény, hogy megpróbálják ledolgozni a háromgólos hátrányt.

A Daily Mirror úgy véli, hogy a 3-0-s előny birtokában Ferguson próbálkozhat olyan felállással, amit a csoportkörben nem kockáztatna meg. Így sor kerülhet Alan Smith szerepeltetésére, aki Roy Keane helyén játszhatna a középpályán.

Smith eredetileg csatár, de harcos stílusa miatt pótolni tudná az ír csapatkapitányt is, ráadásul a felkészülési meccseken is játszott már ezen a poszton, és a múlt szerdai, Dánia elleni válogatott mérkőzést is lemondta, klubcsapata miatt.

Az Achilles-sérüléséből felépülő Brown és a betegség miatt pihenő Giggs is pályára léphet a Puskás Ferenc-stadionban, a walesi szélső fura helyzet előtt áll, az elmúlt években ugyanis stabil helye volt a kezdőcsapatban, de idén Cristiano Ronaldo és Park Dzsi Szung komoly konkurenciát jelent.

Az odavágón szereplők közül O'Shea és Silvestre is kisebb sérüléssel bajlódik, nem is tartanak a többiekkel, helyükön a már említett Brown és a magyar válogatott ellen győztes gólt szerző Heinze juthat szóhoz.

A Manchester United kerete a szerdai mérkőzésre:
kapusok: Van der Sar, Howard
védők: G. Neville, Ferdinand, Heinze, Brown, Bardsley, Pique
középpályások: Fletcher, Scholes, A. Smith, C. Ronaldo, Park, Richardson, Miller, Giggs
csatárok: Van Nistelrooy, Rooney, Rossi.