Vágólapra másolva!
A hazai labdarúgók bosszúsan, míg a vendégek elégedetten értékeltek a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz- Manchester United Bajnokok Ligája-selejtező budapesti visszavágója után. Halmosiék szerint a kapu előtti rossz és jó megoldások miatt nyertek ismét 3-0-ra a szigetországiak. Az MU 6-0-s összesítéssel jutott a 32-es főtáblára, s kiemelt a csoportkör csütörtöki sorsolásán. A DVSC az UEFA-kupában folytatja, s pénteken ismeri meg ellenfelét.

"Sokkal jobban játszottunk, mint az Old Traffordon, pedig akkor is ugyanilyen arányú vereséget szenvedtünk. Mi alakítottuk ki a nagyobb helyzeteket, de sajnos nem használtuk ki lehetőségeinket. Ráadásul rögzített játékhelyzetekből volt kétszer is eredményes Heinze, pedig felkészülhettünk volna ezekre a szituációkra. Az angol csapat könyörtelenül kihasználta lehetőségeit, a harmadik találat már nem igazán számított. Azt ki kell emelnem, hogy közönségünk ismét csodálatosan támogatott bennünket. A vereség ellenére is vastapssal búcsúztak tőlünk" - mondta Halmosi Péter, aki mindkét találkozón jó teljesítményt nyújtott.

Supka Attila vezetőedző gárdája nagy lendülettel kezdett, Sándor Tamás és Kerekes Zsombor is helyzetbe került, de a magyar gól helyett a Manchester United jutott vezetéshez a múlt szerdán a magyarok ellen az argentin válogatott tagjaként is eredményes Gabriel Heinze révén.

A válogatott védő, Éger László szintén a helyzetkihasználást emelte ki legnagyobb különbségként: "Mentünk előre, most is azt játszottuk, amit máskor. Mi azonban kihagytuk a lehetőségeinket, míg az angolok értékesítették. A visszavágó legalább olyan nehéz volt, mint az első mérkőzés."

A védő bekktársa, Máté Péter sem volt elégedett, úgy érzi, jobb eredményt is elérhetett volna a magyar bajnok. "Sajnos két pontrúgásból is gólt kaptunk, pedig erre igazán felkészülhettünk volna. Sajnálom, hogy nem tudtunk gólt rúgni, mert közönségünk igazán megérdemelte volna. Úgy érzem, hogy jó volt a hangulat a lelátón, de biztos, hogy Debrecenben még jobb lett volna. Az Oláh Gábor utcai stadion akusztikája és légköre is más, mint a Puskás-stadioné."

Supka Attila vezetőedző úgy véli, hogy a DVSC megszoríthatta volna világhírű ellenfelét. "A terveinknek megfelelően kezdtük a visszavágót, kétszer is veszélyeztettünk. Ha értékesítettük volna helyzeteinket, akkor más lett volna a találkozó" - értékelt a tréner.