Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája negyedik fordulójának szerdai játéknapján három év után ismét magyar gólnak örülhettünk, az Anderlechtben légióskodó Juhász Roland ugyanis bevette a Milan kapuját. A milánóiak ennek ellenére 4-1-re győztek, és ezzel szinte már a 16 közé jutottak, a Lyon és a Real Madrid ellenben már biztosan nyolcaddöntős, mindkét gárda odahaza aratott 1-0-s győzelmet. Az angol csapatok gyengélkedése jelentette a játéknap szenzációját, az Arsenal odahaza ikszelt a CSZKA Moszkvával, a Manchester pedig 1-0-ra kikapott Koppenhágában.

Arsenal (angol) - CSZKA Moszkva (orosz) 0-0
London, Emirates-stadion
v.: Michel (szlovák)
Arsenal: Lehmann - Hoyte, K. Touré, Gallas, Clichy - Rosicky, Fabregas (Flamini, 89.), Gilberto Silva, Hleb (Walcott, 71.), Van Persie (Aliadiére, 82.) - Henry.
CSZKA: Akinfejev - Ignasevics, Semberas, A. Berezuckij - V. Berezuckij, Rahimic, Krasic (Aldonyin, 40.), Zsirkov - Daniel Carvalho (Taranov, 92.), Dudu - Vágner Love (Olic, 85.).

Egy gyors Henry-sárgával és Arsenal-fölénnyel indult a meccs, Van Persie előtt adódott az első lehetőség, de Henry beadása kissé magas volt, így a holland nem tudta kapura fejelni a labdát. Aztán lábbal is megpróbálta Van Persie, de Rosicky elsőrangú kiszolgálása ellenére csúnyán fölévágta a labdát 14 méterről.

A masszívan védekező oroszokat egy gyönyörű támadással zavarta össze az Arsenal a 16. percben, Rosicky indította külsővel Gilberto Silvát, aki egyből tolta a labdát középre, Henry pedig a bal alsó sarkot vette célba, de szorongatott helyzetből pár centit tévedett.

Egyre erősödött az Arsenal-nyomás, Hleb tornásztatta meg Akinfejevet, aztán Rosicky és Fabregas gurigázta ki a moszkvai védelmet, a fiatal spanyol már csak a kapussal állt szembe, ki is cselezte Akinfejevet, de az üres kapu mellé gurított.

Van Persie is a jobb sarok mellé küldte a labdát, amikor Rosicky mélységi passza után becsúszva próbálta bevenni Akinfejev kapuját. Arról, hogy megússza gól nélkül az első félidőt a CSZKA Henry is tehetett, amikor Fabregas álompasszát flegmán a bal sarok mellé pöccintette. A túloldalon az első igazi lehetőség Semberas beadása után alakulhatott volna ki, de Lehmann kivetődéssel elejét vette az orosz álmodozásnak. A "Ki tud nagyobb helyzetet kihagyni?" versenybe Rosicky is beszállt a 45+1. percben, amikor Henry passzát a tátongó kapu helyett a jobb kapufánál ledermedve álló Akinfejevhez passzolta.

A szünet után folytatódott az angol mezőnyfölény, de a nagy ziccert Vágner Love puskázta el, Gallast még megkerülte, de Lehmann túljárt az eszén, és leért a jobb sarokra tartó guritásra. A másik kapunál Henry akciózott, de hiába emelte át Akinfejevet, a labda elhúzott a bal sarok mellett.

Forrás: EPA
Csak Van Persie került a kapuba, a labda nem

Van Persie-nek sokadszorra sem jött össze, tisztán bólinthatott 8 méterről, de a labda csak nem akart a helyére menni, és a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Az orosz kapus azért bizonyította, hogy nem csak Fortunával van jóban, védeni is nagyon tud, Gilberto Silva fejesét szedte ki a jobb alsó elől. Az utolsó percekben már csak ívelgetésre futotta az Ágyúsok erejéből, így negyedik meccsén sem kapott gólt a CSZKA, és ezzel vezeti a G csoportot!

Hamburg (német) - Porto (portugál) 1-3 (0-1)
Hamburg, AOL Arena
v.: Duhamel (francia)
Hamburg: Kirschstein - Mahdavikia, Kompany (Klingbeil, 71.), Mathijsen, Atouba (Berisha, 65.) - Trochowski, Feilhaber, Van der Vaart, Sorín - Ljuboja (Guerrero, 58.), Sanogo.
Porto: Helton - Bosingwa, Pepe, Bruno Alves, Fucile - Lucho González, Paulo Assuncao, Raul Meireles (Cech, 92.) - Quaresma, Hélder Postiga (Bruno Moraes, 70.), Lisandro López (Jorginho, 82.).
gól: Van der Vaart (62.), illetve Lucho González (44.), Lisandro López (61.), Bruno Moraes (87.)

Csodálatos góllal szerzett vezetést az első félidő végén a Porto Hamburgban, Quaresma beadását Mathijsen röviden fejelte ki, és az érkező Lucho González kapásból, 20 méterről a jobb felsőbe ágyúzott. A 61. percben egy másik argentin duplázta meg az előnyt, Quaresma ezúttal balról tette középre a labdát, és Lisandro López Atoubát megelőzve passzolt a kapuba.

Egy perccel később szépített a Hamburg, Van der Vaart fejese eredményezte a hazaiak gólját. A 87. percben aztán a csereként pályára lépő Bruno Moraes eldöntötte a három pont sorsát, 20 méterről elengedett lökete a jobb sarokban kötött ki, ezzel a Hamburg elvesztette az esélyét az UEFA-kupára is.