Vágólapra másolva!
Két-két olasz, angol és spanyol, valamint egy-egy francia és portugál topcsapat is érdekelt volt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének a szerda esti odavágóin. A nap nyertesének a Liverpool bizonyult, Rafael Benítez csapata ugyanis a Nou Campban 2-1-re diadalmaskodott a címvédő Barcelona ellen, így a Vörösök karnyújtásnyira kerültek a legjobb nyolc mezőnyétől. A másik három meccs döntetlen lett, s a lefújás után leginkább a Valencia örülhetett, hiszen a spanyol gárda a San Siróban kétszer is egyenlített az Inter ellen. José Mourinho "pontot rabolt" korábbi sikerei színhelyéről: a Chelsea 1-1-et játszott vendégként a Portóval, és ez az eredmény szintén a vendégcsapatnak kedvezhet majd a visszavágón. A olasz-francia vb-döntő "visszavágóján", a Roma-Lyon találkozón nem született gól.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
FC Barcelona (spanyol) - FC Liverpool (angol) 1-2 (1-1)
Barcelona:
Valdés - Belletti, Marquez, Puyol, Zambrotta - Xavi (Giuly, 55.), Motta (Iniesta, 54.), Deco - Messi, Saviola (Gudjohnsen, 82.), Ronaldinho.
Liverpool: Reina - Arbeloa, Carragher, Agger, Riise - Finnan, Sissoko (Zenden, 84.), Xabi Alonso, Bellamy (Pennant, 80.), Gerrard - Kuyt (Crouch, 94.).
gól: Deco (14.), illetve Bellamy (43.), Riise (74.)

A Barca-Liverpool meccs akár finálénak is beillene (nem véletlenül, a katalánok tavaly, míg az angolok 2005-ben megnyerték a kupasorozatot), ám idén már a nyolcaddöntőben összesorsolták a két gárdát. A BL-címvédő rögtön letámadta a Liverpoolt, és a 14. percben meg is lett a nagy akarás eredménye. A világbajnok Gianluca Zambrotta a 16-os bal csücskéről parádésan tekert az érkező Deco fejére, aki - védőjét, John Riisét megelőzve - az ötös jobb sarkáról szépen fejelt José Reina kapujába (1-0).

A Mersey-parti Vörösök a hazai vezetés után jobban odatették magukat, aminek eredményeként először Craig Bellamy a 38. percben - először még csak - az oldalhálóba fejelt, a játékrész lefújása előtt nem sokkal viszont már a gólvonal mögé tette a labdát: Steven Gerrard álompasszát a walesi csatár csukafejessel küldte kapura, de Victor Valdes kapus már csak bentről tudta kiemelte a labdát (Dirk Kuyt a biztonság kedvéért azért még a hálóba bombázott).

A 69. percben a Barca kapuvédője megfogott egy hazaadást, amiért a bíró közvetett szabadrúgást ítélt, ezt Gerrard "kihagyta", majd egy bal oldali 'Pool-beadást Kuyt fejelt pár méterről, pár centivel fölé.

Forrás: MTI

A Vörösök két gólját Craig Bellamy (j) és John Arne Riise szerezték: a két futballista a gárda portugáliai edzőtáborában ittasan összeakaszkodott, a verekedés vége egy 80 ezer fontos büntetés lett, amit a walesi támadónak kellett befizetnie...

A másik oldalon Javier Saviola bolondot csinált az angol védelemből, két csel után 8 méterről lőtt, Reina mellel védett, de nem tökéletesen - a kipattanót Lionel Messi lőtte fölé. A veszélyes katalán helyzet ellenére mégis Rafael Benítez csapata jutott vezetéshez: egy kontra után Kuyt 10-ről ziccert lőtt Valdesbe, a szerencsétlenkedő Barca-védőktől Bellamyhoz került a labda, aki középre gurított, az érkező, ballábas Riise pedig 12 méterről, jobbal szépen lőtt a kapuba.

Nem sokkal a vége előtt kishíján egyenlített a Barca, de mégsem: Deco a 16-os bal sarkáról beadásszerűen tekert kapura, a Reinát megtréfáló labda pedig a kapufa jobb oldalán csattant.

A Barcelona tán mindenre számított (győzelem, esetleg döntetlen?), de erre nem, hiába volt a Nou Campban több mint 90 ezer néző, a Liverpool győztesen távozott a katalán katlanból, ráadásul sikere megérdemelt volt. Ronaldinhóék szinte lehetetlen küldetés előtt állnak, az Anfield Roadon kellene egy, de sokkal inkább két góllal nyerniük, hogy ne a nyolcaddöntő jelentse számukra a végállomást.