Vágólapra másolva!
Ottmar Hitzfeld, a Bayern München vezetőedzője megérdemeltnek nevezte csapata továbbjutását a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből, miközben Fabio Capello, a Real Madrid szakvezetője arról beszélt, hogy együttese nem játszott rosszul a visszavágón, de nem volt szerencséje.

"Két gól szereztünk, a látottak alapján azonban az eredmény lehetett volna akár 3-1 vagy 4-1 is - kezdte értékelését a bajor alakulat irányítását a télen fél évre elvállaló korábbi sikertréner. - Az első félidő vége felé akadtak gondjaink a védekezésben, a második játékrészt viszont már jól kezdtük"

Hitzfeld úgy véli, hogy a Robinho elesése nyomán megítélt büntető, amellyel a Real Madrid 0-2-nél szépített, ajándék volt. "Emiatt aztán az utolsó néhány percben nehéz feladatot kellett megoldanunk, de összességében mindenképpen megérdemeltük a továbbjutást. Már csak azért is, mert helyzeteket teremtettünk, gólratörően játszottunk. Büszkék lehetünk arra, hogy búcsúztattuk a Real Madridot, ezzel együtt továbbra is áll, hogy még semmit sem nyertünk. A negyeddöntőbe kerülés jót tesz a csapat imázsának, de azért még akadnak feladataink."

Forrás: EPA

A vendég alakulat dolgát jelentősen megnehezítette, hogy már tíz másodperc elteltével hátrányba került: Roy Makaay, a Bayern München csatára a Bajnokok Ligája történetének leggyorsabb találatát szerezte. Roberto Carlos elvesztette a labdát, amelyre a jobb szélen felfutó Hasan Salihamidzic lecsapott, majd a középre adását követően a holland csatár a kapuba lőtt.

"Arra készültünk, hogy nyomás alá helyezzük a hazaiakat, és hogy szervezett csapatmunkával kiharcoljuk a továbbjutást. Ki gondolta volna, hogy mindjárt az elején gólt kapunk?" - mondta a találkozót követően sajtótájékoztatón Capello, aki egyúttal igyekezett megvédeni Roberto Carlost, mondván, senki sem képes folyamatosan százszázalékos teljesítményt nyújtani.

Az olasz tréner kitért arra, hogy a gól alapvetően megváltoztatta a helyzetet, ugyanakkor arra nem gondolhatott, hogy harminc másodperc elteltével máris változtasson a felálláson.

"Végül is jól játszottunk, adódtak helyzeteink, igaz, azokat nem tudtuk gólra váltani. Nem volt szerencsénk" - folytatta az értékelést, emlékeztetve a hallgatóságát arra, hogy a két mérkőzésen két gólt ajándékoztak a Bayernnek, Makaayé mellett a madridi másodikat, amit védelmi hibát kihasználva Mark Van Bommel szerzett. Ezt követően kitért arra, hogy mostantól a bajnoki cím megkaparintása a fő cél.

Madridi jövőjét illetően úgy fogalmazott, az a klubelnöktől függ, nem pedig tőle. A Real Madrid az első mérkőzésen 3-2-re nyert, így a Bayern München 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal lépett tovább.