Vágólapra másolva!
A magyar bajnokcsapat talán a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, hiszen azt senki sem tagadhatja, hogy a svéd labdarúgás előrébb jár, mint a magyar, és az IF Elfsborg nem csak tavaly nyerte meg a bajnokságot hazájában, hanem jelenleg is az élen áll az Allsvenskanban. Ennek ellenére közel sem sztárcsapat a Loki BL-ellenfele, amely tízszer kisebb költségvetésből gazdálkodik, mint például a dán FC Köbenhavn. Kedden 20.45-kor az észt Sten Kaldma sípjelére feszülnek egymásnak a felek a debreceni Oláh Gábor utcai stadionban.

Nem túl jó előjel, hogy Stend Kaldma és két észt kollégája fog dirigálni kedd este. A 39 éves balti bíró - a dvsc.hu beszámolója szerint - tíz évvel ezelőtt kezdte nemzetközi karrierjét, s többször is bíráskodott magyar csapatok meccsein, találkozhattunk vele például 2002-ben a nem túl jó emlékű ZTE-Dinamo Zagreb UEFA-kupa-találkozón, amelyen a zalaiak 3-1-es vereséget szenvedtek, de Kaldma vezette 2005-ben a Lombard Pápa göteborgi, 1-0-s magyar vereséggel végződött Intertotó-meccsét is. Sokan emlékezhetnek még a "szégyeniksznek" titulált liechtensteini Eb-selejtezőre is, amelyen szintén az észt "spori" fújta a sípot, az 1999-es találkozón gól nélküli döntetlent ért el a nemzeti csapatunk.

A hajdúságiak immáron egymás után harmadszor próbálnak szerencsét a legrangosabb európai kupasorozatban. A bemutatkozás remekül sikerült, hiszen a Hajduk Splitet kettős győzelemmel, 8-0-s összesítéssel (3-0 otthon, 5-0 idegenben) búcsúztatta a debreceni gárda, amely utána a Manchester Uniteddel szemben papírforma vereségekkel búcsúzott (kétszer 3-0 oda).

Tavaly a magyar bajnok szintén a második kvalifikációs fordulóban a Rabotnickivel került össze, és az esélytelenebbnek tartott macedón gárda könnyedén búcsúztatta a Debrecent: az első meccs a hajdúsági városban 1-1 lett, míg a visszavágót 4-1-re nyerte a Rabotnicki.

A sorsolás után a Loki edzője, másodedzője és két játékosa tartott gyorselemzést:


Az idei ellenfél, a svéd Elfsborg 15 forduló után 28 ponttal vezet hazája bajnokságában. Az 1904-ben alapított klub története során ötször volt svéd bajnok és kétszer kupagyőztes. Legismertebb játékosa a 30 éves, 78-szoros válogatott középpályás Anders Svensson, aki két világbajnokságon is részt vett.

Svédországban évek óta téma, hogy a helyi csapatok miért nem állják meg helyüket a nemzetközi kupákban. A svéd Aftonbladet sportoldala az Elfsborg vezetőedzőjét, Magnus Haglundot faggatta arról, miért nem szerepelnek igazán sikeresen a svéd csapatok a nemzetközi porondon.

A szakvezető elmondta, ennek oka a pénzhiány: "A svéd csapatok költségvetése nem vetekedhet a sztárklubokéval, ezért nem sikerült az elmúlt hét évben egyetlen gárdának sem bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe" - mondta Haglund, aki egy dán csapatot hozott fel ellenpéldának. "Az FC Köbenhavn évi költségvetése 650 millió svéd korona, mégis öt próbálkozásból csak egyszer tudott bekerülni a BL-be. Az Elfsborg ezzel szemben csak 65 millió svéd koronából gazdálkodik. Ameddig negyven-ötven jó svéd futballista Dániában vagy Norvégiában játszik, addig nem sok jóra számíthatnak az itthoni csapatok, ugyanakkor érthető, hogy innen elvágyódnak, hiszen jelentősen magasabb fizetésért rúghatják a bőrt."

Magnus Haglund szavaiból tehát kiderül, a klub költségvetése jelentősen nagyobb, mint a Debrecené, de ez is kevésnek bizonyul egy sikeresebb szerepléshez. Egy másik helyi lap, az Expressen egyébként arról számolt be, hogy az Elfsborg vezetői bejelentették: ha a csapat bejut a BL-be, akkor a klub a nyereség 20 százalékát elosztja a játékosok között.