Vágólapra másolva!
Néhány együttes akár már a továbbjutását is biztosíthatja a labdarugó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában: a keddi játéknapon egy győzelemmel és az eredmények megfelelő alakulásával a Chelsea FC, az FC Barcelona, a Liverpool FC vagy az Atlético Madrid is bejuthat a legjobb 16 közé. Utóbbi két csapat éppen egymás ellen mérkőzik, és könnyen lehet, hogy bekövetkezik, amire még sohasem volt példa: Fernando Torres nevelőegyesülete ellen léphet pályára.

Kedden az A, a B, a C és a D csoport összesen nyolc mérkőzésével folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája.

A csoport:
CFR Cluj (román) - Girondins Bordeaux (francia) 20.45
AS Roma (olasz) - Chelsea (angol) 20.45

Az állás:
1. Chelsea 7 pont
2. CFR Cluj 4
3. AS Roma 3 (4-4)
4. Girondins Bordeaux 3 (2-7)

Az egyre nehezebb helyzetben lévő AS Roma (amely a legutóbbi öt tétmérkőzését egyaránt elveszítette) a Chelsea FC-t fogadja, és a londoniak egy győzelemmel akár be is biztosíthatják a helyüket a következő körben (ehhez persze az is kell, hogy a csoport másik mérkőzésén a CFR Cluj legyőzze a Girondins Bordeaux-t). A jól értesültek szerint ráadásul egy római vereség egyben a Farkasok mesterének, Luciano Spallettinek az állásába kerülhet, bár a klub vezetősége váltig állítja, hogy kitartanak a tréner mellett. A kérdés csak az, hogy meddig...

A londoniak ellen mindenesetre igencsak kérdéses Alberto Aquilani és Francesco Totti játéka is. Ami a Chelsea-t illeti, Luiz Felipe Scolari már jó előre kijelentette, hogy a sérüléséből felépült Didier Drogbát egyelőre csak a kispadra ülteti, és a Fülöp Márton Sunderlandjének a minap hármat lövő Nicolas Anelka lesz az előretolt ék. Sérültekből persze továbbra sincs hiány a londoniaknál, hiszen Ricardo Carvalho, Michael Essien és Michael Ballack biztosan, Ashley Cole pedig valószínűleg nem játszik.

Csatárgondokkal küzd a kolozsvári CFR a Girondins Bordeaux elleni hazai mérkőzés előtt. A román aranyérmes a hét végén 1-0-ra legyőzte a bajnokság második helyén álló Unirea Urziceni gárdáját, de a mérkőzésen megsérült az erdélyiek brazil támadója, Didi, aki így kénytelen kihagyni a keddi BL-találkozót. Mivel Didi argentin csatártársa, Ruiz már hosszabb ideje szintén sérüléssel küzd, Maurizio Trombetta vezetőedző számára csak egy vérbeli támadó, az elefántcsonparti Yssouf Kone áll rendelkezésre.

Igaz, a Rosenborgtól érkezett afrikai játékos egyre inkább formába lendül, az Urziceni elleni gólt is ő szerezte. Megnehezíti ugyanakkor a CFR helyzetét az is, hogy Eugen Trica szintén hiányzik majd eltiltás miatt. A játékmestert kiállították a két héttel ezelőtti, 1-0-s hazai sikerrel végződött franciaországi találkozón.

A gondok ellenére Kone igen eltökélt: "Mindhárom pontot meg kell szereznünk, a döntetlen nem elfogadható számunkra" - mondta a csatár. "Nagyon nehéz lesz, de a mostani mérkőzés nem hasonlít majd a franciaországi találkozóra, egészen más játékot mutatunk, mint Bordeaux-ban. A Roma és a Chelsea ellen bebizonyítottuk, hogy van keresnivalónk a Bajnokok Ligájában, és továbbjuthatunk a nyolcaddöntőbe, ha meg tudjuk őrizni az eddig mutatott formánkat."

A másik oldalon Laurent Blanc, a Bordeaux trénere sem számíthat minden játékosára: a franciáknál a kapus Ulrich Ramé és a középpályás Pierre Ducasse dőlt ki sérülés miatt.