Vágólapra másolva!
Üröm is vegyült az Internazionale kedd esti örömébe, amikor Materazzi nekitámadt a csapattárs Balotellinek azt követően, hogy az olasz együttes 3-1-re legyőzte a Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének milánói első mérkőzésén.

A két olasz futballista különmeccséről az AS című spanyol sportnapilap internetes kiadása adott hírt szerdán, méghozzá a Barcelona egyik játékosára hivatkozva. A BL-címvédő katalán gárda svéd csatára, Zlatan Ibrahimovic nyilatkozta az újságnak: az öltözőbe menet arra figyelt fel, hogy az Inter védője, Marco Materazzi nekiesik Mario Balotellinek.

"Azt nem láttam, hogy Balotelli ledobta a földre a mezét, azt viszont igen, hogy Materazzi követte őt, majd rátámadt az öltözőbe vezető folyosón. Korábban soha nem voltam tanúja ilyesminek."

A megfenyítés közvetlen előzményeként Materazziék közönségük elé vonultak együtt ünnepelni a Barca feletti diadalt, a különc szélső azonban nem tartott a többiekkel, hanem egyenesen az öltöző felé vette az útját.

Balotelli, akit kedvelői Supermariónak becéznek, nem először kerül szembe a klubjával, sőt igazából hosszú hónapok óta tart a feszültség elsősorban közte és a portugál vezetőedző, az őt fegyelmezni képtelen José Mourinho között, de most először rúgta össze a port nyilvánosan csapattársaival is.

A Barca elleni meccsen, ahol csereként az utolsó negyedórára küldte be őt a tréner, az egyébként óriási tehetségnek tartott játékos kedvetlenül-kelletlenül focizott, s végig az Inter fanatikusaival vitatkozott, a felek kölcsönösen sértegetve ordítoztak, mutogattak egymásnak. A társaknál akkor fogyhatott el a türelem maradéka is, amikor Balotelli lerángatta magáról és a földhöz vágta Inter-mezét.

Az olasz sajtó gyorsértékelése szerint a ghánai gyökerű 19 éves futballistának és olasz klubjának a kapcsolata ezzel az incidenssel alighanem végleg lezárult.